Világjátékok: ismét ezüstérmes a maratoni kajakos Kiszli Vanda

2025.08.10. 13:05
Kiszli Vanda újabb ezüstérmet nyert a világjátékokon (Fotó: AFP)
A maratoni kajakos Kiszli Vanda 21 kilométeren is ezüstérmet nyert a kínai Csengtuban zajló világjátékokon.

A magyar szövetség közösségi oldala szerint az Atomerőmű SE sportolójának nemcsak az ellenfelekkel és a hosszú távval, hanem a 30 fokos hőséggel, az esővel, a széllel és a magas páratartalommal is meg kellett küzdenie.

A sportág örökös bajnokánál csak a svéd Melina Andersson bizonyult jobbnak, ahogyan szombaton 3.5 kilométeren is. Ezúttal Kiszli 1:49:54.75 óra alatt ért célba, 1:50 perccel Andersson után.

Kiszli az M1 aktuális csatornán úgy nyilatkozott: az eső nem zavarta, azt ki tudta zárni, az viszont komoly problémát okozott, hogy a pálya jelentős részén oldalszélben kellett eveznie, odafelé és visszafelé is, márpedig így nagyon nehéz jól kajakozni és a versenyre figyelni.

„Szomorú vagyok, hogy nem igazán voltak megfelelőek a versenykörülmények, de most ezt kellett megoldani. Annak viszont nagyon örülök, hogy a második hely összejött, mert küzdelmes volt” – fűzte hozzá.

A kilencszeres világbajnok felidézte: akkor is örült, amikor látta, hogy ketten maradtak az élen svéd riválisával, hiszen minél kevesebben vannak egy bolyban, annál kevesebb emberre kell figyelni, és annál jobban tud saját magára koncentrálni. „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült két érmet szereznem, ezért jöttem, ez volt a célom, hogy kétszer is dobogóra állhassak.”

A 12. világjátékokon 19 sportágban 72 magyar sportoló szerepel a jövő vasárnapig tartó versenyeken. A programban 34 sportág, 60 szakág és 256 versenyszám kapott helyet több mint ötezer sportoló részvételével, akik több mint 110 országból érkeztek Szecsuán tartomány fővárosába.

A magyar küldöttség jelenlegi mérlege két arany-, öt ezüst- és három bronzérem.

 

Legfrissebb hírek

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics Emlékfutásra

Kajak-kenu
2026.09.17. 16:51