Magnus Carlsen támogatja az új sakkvilágbajnoki versenysorozatot

2025.10.15. 17:52
Fotó: Getty Images
A korábbi sakkvilágbajnok Magnus Carlsen támogatja az új versenysorozat tervezetét.

A hosszú klasszikus játszmákkal szemben a gyors formátumokat előnyben részesítő norvég Carlsen motivációhiányra hivatkozva 2023 óta nem védte meg a 2013-ban megszerzett vb-címét. A nemzetközi szövetség (FIDE) és közte kialakult feszült helyzetet feloldhatja a Total Chess World Championship Tour szerdán bemutatott új koncepciója, amely évente négy állomásból és három formátumból – gyors klasszikus, rapid, villám – áll, és a végén egy bajnokot hirdetnek.

„Ez egy jól átgondolt kezdeményezésnek tűnik a sakk világának előmozdítása érdekében. A több formátum egy ernyő alá vonása átfogóbb képet ad a játékosok erősségeiről, miközben a partik tempója jobban megfelel a mai játékosok és a közönség elvárásainak” – vélekedett a 34 éves norvég.

Arkagyij Dvorkovics, a FIDE orosz elnöke hangsúlyozta, hogy jóváhagyták a Norvég Sakkalapítvány által kidolgozott formátumot. Hozzátette, az új világbajnoki sorozat kiváló kiegészítője lesz a hagyományos és rangos sakkvilágbajnokságnak, amelyben a klasszikus sakk vitathatatlan bajnokát koronázzák meg.

A Total Chess World Championship Tour első, kísérleti időszakára jövő ősszel kerül sor, az első teljes szezont pedig 2027-re tervezik.

 

Legfrissebb hírek

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
7 órája

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
2026.09.25. 19:01

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.25. 17:18

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.24. 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24

Ismét Gledura győzelmével lett meg a csapatsiker, Izrael is kipipálva a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.19. 17:11

Rapport kikapott, de Bánusz és Dudin győzelme csapatsikert ért Szlovénia ellen a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.18. 17:21