Három magyar érem a zágrábi cselgáncs Grand Prix első napján

2025.11.14. 20:58
null
Pupp Réka (Fotó: Dömötör Csaba)
Pupp Réka ezüst-, míg Gyertyás Róza és Pongrácz Bence bronzérmet nyert pénteken a zágrábi cselgáncs Grand Prix-verseny első napján.

 

A rangos horvátországi viadalon kilenc magyar lépett tatamira pénteken, és közülük a kétszeres olimpiai ötödik Pupp szerepelt a legjobban. A 52 kilogrammban érdekelt magyar dzsúdós az első fordulóban német, majd a negyeddöntőben azeri riválist győzött le, az elődöntőben pedig honfitársát, az idei budapesti világbajnokságon harmadik Gyertyást múlta felül ipponnal. A döntőben a sportág egyik sztárja, a koszovói Distria Krasniqi várt rá, aki 2021-ben 48 kg-ban lett olimpiai bajnok, tavaly Párizsban pedig már 52 kilóban nyert ötkarikás ezüstérmet. A két kiváló versenyző meccsén ezúttal a koszovói volt a jobb és ipponnal nyert.

Gyertyás a vesztes elődöntőt megelőzően görög és brazil riválist győzött le, míg a helyosztón a francia Blandine Pont-t verte ipponnnal.

A férfiaknál a 66 kg-ban induló Pongrácz Bence azeri és horvát cselgáncsozókat búcsúztatva menetelt az elődöntőbe, melyben a spanyol David García Torne jobbnak bizonyult nála, viszont a harmadik helyért rendezett meccsen jukóval legyőzte a portugál Miguel Gagót.

 

Legfrissebb hírek

Pupp sikerét hozta a szkopjei cselgáncs Ek-verseny

Egyéb egyéni
2026.09.20. 19:11

Cselgáncs-vb: tizenkét fős a magyar csapat

Egyéb egyéni
2026.09.15. 10:44

Bor Barna: A Grand Slam-eredmények alakíthatnak a vébékeretünkön

Egyéb egyéni
2026.09.15. 09:52

Cselgáncs Grand Slam: két ötödik hellyel zárták a mieink a versenyt

Egyéb egyéni
2026.09.13. 15:31

Elmaradt a bravúr a hazai cselgáncs GS második napján

Egyéb egyéni
2026.09.12. 18:46

Cselgáncs: biztató kezdet a hazai world tour viadalon

Egyéb egyéni
2026.09.11. 20:04

Cselgáncs: Vég Luca és Andrási Márton a bronzéremért küzdhet a hazai Grand Slamen

Egyéb egyéni
2026.09.11. 15:18

Cselgáncs: legjobbjaink lábadoznak, bizonyíthat a második vonal

Egyéb egyéni
2026.09.11. 11:12