Sportlövészet: Major Veronika az érzéseire figyel a vb-n

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
2025.11.05. 08:22
null
Major Veronika célja a döntő, ott pedig az érem (Fotó: AFP)
Szokás szerint sűrű és erős a mezőny a sportlövők pénteken kezdődő kairói világbajnokságán, de Major Veronika nem a riválisokra, hanem a saját teljesítményére összpontosít: szeretne elégedetten kilépni a lőállásból.


– A párizsi olimpia után hosszabb szünetet tartott, ami jó döntésnek bizonyult, ugyanis mindkét idei Európa-bajnokságon döntőbe jutott. Milyen formában várja a világbajnokságot? 
– Jól sikerült a felkészülésem, bizakodó vagyok – mondta lapunknak a keszthelyiek olimpiai bronzérmes pisztolyosa, Major Veronika. – Az idén arra törekedtünk, hogy megtaláljuk a pihenés és a munka egyensúlyát, mert csak az tud megfeszülni, aki képes ellazulni, regeneráció nélkül képtelenség jól teljesíteni. A felkészülésemet szolgáló versenyeken vettem részt, az Európa-bajnokságok mellett a ningpói világkupaverseny is ilyen volt, amelyet a világbajnokságra nézve is iránymutatónak tartok.

–  Az alapverseny vagy a döntő gyakorlására helyezték a hangsúlyt a felkészülés során? 
– A lebonyolítást illetően eltérőek a verseny szakaszai, mégis egyformán fontosak. Kimagasló alaperedmény nélkül lehetetlen döntőbe kerülni, viszont ha ott nem tudsz jól lőni, hiába jutottál tovább. Igyekeztünk úgy felépíteni az edzéseket, hogy az alapversenyt és a döntőt egyaránt gyakoroljuk, foglalkoztunk a nyomáskezeléssel is a különböző szituációkban. Tizenhat éve foglalkozom sportlövészettel, Győrik Csabával is régóta dolgozom együtt, már a rezdüléseimből érzi, hogy mire van szükségem. Nagyon fontos a versenyző és az edző kapcsolata, sokat segít a lőállásban, ha megvan a kölcsönös bizalom.

–  Mit szóltak ahhoz, hogy a megszokottnál később, novemberben rendezik a világbajnokságot? 
– Felőlem lehetne decemberben, januárban vagy júniusban is… Ez csak egy időpont a naptárban, amelyhez igazodnunk kell. Nem az a lényeg, hogy mikor rendezik a vébét, ha mindenre felkészülünk, bármikor nyugodt lelkiismerettel utazhatok. Az edzőmmel együtt döntjük el, miként ütemezzük a világversenyeket megelőző időszakot, mert ő ismeri a formaidőzítés edzéselméleti hátterét.

–  Köreredményben vagy helyezésben gondolkodik? 
– Inkább az érzéseimre figyelek. Szeretnék úgy kijönni a lőállásból, hogy megtettem a tőlem telhető legtöbbet. Ha sikerül megvalósítanom Kairóban, amit itthon, az edzéseken gyakoroltam, biztosan elégedett leszek – függetlenül attól, hogy az első vagy a kilencedik helyen végzek. Szerintem a versenyek előtt is az érzések a legfontosabbak, márpedig most nagyon várom a rajtot, ami ideális állapot, mert a tapasztalataim alapján ilyenkor tudom kihozni magamból a maximumot.

–  Mennyit változott a nemzetközi mezőny az elmúlt években? 
– Folyamatosan változik, hiszen feltűnnek új versenyzők, miközben mások különböző okokból kikopnak, visszavonulnak vagy családot alapítanak. A világbajnokságokon általában sűrű és erős a mezőny, de az évek során ehhez is hozzászoktam. Mindent megteszek a döntőbe jutásért és az éremszerzésért.

SPORTLÖVÉSZET
VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ
Az olimpiai számok programja
November 8.: légpuska, férfiak és nők; gyorstüzelő pisztoly, férfiak, 1. rész. 
November 9.: légpuska, vegyes páros; gyorstüzelő pisztoly, férfiak, 2. rész
November 10.: légpisztoly, férfiak és nők
November 11.: puska összetett, férfiak; légpisztoly, vegyes páros
November 12.: puska összetett, nők
November 13.: sportpisztoly, nők, pontlövészet
November 14.: sportpisztoly, nők, gyors szakasz

 

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 12:26

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:24

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.24. 21:37

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:30

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:13

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12