Sportlövő-vb: a mezőny első felében a mieink a sportpisztoly első napja után

Vágólapra másolva!
2025.11.13. 11:47
null
Fábián Sára Ráhel (Fotó: Földi Imre)
Fábián Sára Ráhel, Major Veronika és Jákó Miriam is a mezőny első felében áll a női sportpisztoly első 30 lövését követően a kairói sportlövő-világbajnokságon.

A 25 méteres olimpiai versenyszámban csütörtökön a 30 pontlövészetet rendezték meg, a 85 fős mezőny két csoportban teljesítette az alapverseny első felét. Fábián Sára Ráhel és Major Veronika, a szám olimpiai bronzérmese az elsőben, míg Jákó Miriam a másodikban szerepelt, s bár egyiküknek sem sikerült kiemelkedően a nap, nem szakadtak le jelentősen az élmezőnytől a pénteki rapidlövészet előtt.

A légpisztolyban 11. helyen végző Fábián első tíz lövésébe öt kilences is becsúszott, utána viszont javított, és végül 290 körrel végzett, amivel jelenleg a 19. helyen áll, két körrel lemaradva a már döntős helyen álló nyolcadiktól. Major az első húsz lövése fele volt kilences, az utolsó tíz lövése során viszont nagyot „hajrázott”, s végül 288 kört ért el, ezzel a 28. Jákó ugyancsak 288 kört lőtt, ő a 31. helyről várja a pénteki folytatást.

 

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

A Csepel TC idei kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2025.12.19. 10:31

Hungarian Open: magyar éremeső a nyitó napon

Egyéb egyéni
2025.11.20. 20:16

Sportlövő-vb: Major Veronika bronz-, a magyar csapat ezüstérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.11.15. 11:42

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna nyolcadik lett fekvőben

Egyéb egyéni
2025.11.14. 12:10

Sportlövő-vb: Major Veronika a 13., Fábián Sára a 16. sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.11.14. 11:18
Ezek is érdekelhetik