Sportlövő-vb: Pekler Zalán hatodik légpuskában

Vágólapra másolva!
2025.11.08. 18:16
null
Fotó: Árvai Károly, archív
Pekler Zalán szombaton a hatodik helyen végzett férfi légpuskában a kairói sportlövő-világbajnokság nyitó napján, melyen korábban a Pekler, Hammerl Soma, Péni István összetételű csapat bronzérmet nyert.

A 10 méteres szám alapversenyében Pekler 632,4 körrel a nyolcadik helyen végzett, egyetlen tizeddel megelőzve Pénit, aki így lemaradt a fináléról.

A legjobb nyolc csatájában két ötös sorozat után két lövéssel folytatták a versenyt, és minden szériát követően búcsúzott az utolsó helyen álló. A négyszeres Európai Játékok-győztes Pekler az első öt lövés után még csak a nyolcadik volt, majd a második öt lövést követően holtversenyben a hatodik helyre ugrott, de csupán négy tizeddel volt elmaradva a harmadik helyezettől. Az első tíz lövés során egyszer sem lőtt 10 kör alatt, de rendre becsúszott egy-egy alacsonyabb tízes, a folytatásban pedig szintén nem hibázott nagyot, viszont az igazán erős tízesekből kevesebbet lőtt, így végül harmadik kiesőként, 166,5 körrel a hatodik helyen zárt. A versenyt a német Maximilian Dallinger nyerte meg 252 körös eredménnyel, a második helyen a svéd Victor Lindgren (251,7 kör) végzett, a harmadikon a kínai Seng Li-hao (229,9 kör) zárt.

„Ez most egy szintlépés a pályafutásomban, korábban a vb-kilencedik hely volt a legjobb egyéni teljesítményem. Fantasztikus eredmények születtek az alapversenyben. A mezőny első felének versenye után reménykedtem benne, hogy Péni Istvánnal mind a ketten döntősök leszünk, úgy mentálisan is könnyebb lett volna a finálé” – nyilatkozta a hazai szövetség közleményében Pekler. Hozzátette, az alaperedményével nagyon elégedett, fegyelmezetten versenyzett és végig koncentrált tudott maradni.

„A döntőben kisebb hiányérzetem volt. Jobbnak éreztem a lövéseimet, mint amit a találatjelző mutatott. Ezzel együtt tudok örülni a hatodik helyezésnek. A csapatbronz pedig bearanyozta valamennyiünk napját, és remélem, hogy lesz még érmünk” – zárta Pekler.

A férfi gyorstüzelő pisztolyosok alapversenyének első 30 lövése után Nagy Ákos Károly 287 körrel a 26., Rédecsi Máté 284-gyel a 40., Laczik Dávid 273-mal az 54. helyen áll a 60 fős mezőnyben.

SPORTLÖVŐ VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI LÉGPUSKA
1. Maximilian Dallinger (Németország) 252 kör
2. Victor Lindgren (Svédország) 251.7 kör
3. Seng Li-hao (Kína) 229.9 kör
...
6. Pekler Zalán 166.5 kör
...
9. Péni István 632.3 (alapversenyben)

...
66. Hammerl Soma 626.7 (alapversenyben)

 

Legfrissebb hírek

Negyedik lett a légpuska vegyes csapat a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.23. 19:24

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Egyéb egyéni
2026.01.18. 20:53

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

Népsport: Takács Károly felülkerekedett a sorson is

Népsport
2026.01.05. 08:13

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51
Ezek is érdekelhetik