Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta a sportújságírók elöljáróit

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.12.03. 21:19
null
(Fotó: Sándor-palota/Bartos Gyula)
Címkék
A 68. Nemzeti Sport Gálát szervező Magyar Sportújságírók Szövetsége vezetőit, valamint az esemény kreatív producerét és idei nagyköveteit fogadta kedden hivatalában Sulyok Tamás köztársasági elnök, a gála fővédnöke – olvasható az MSÚSZ közleményében.

 

A Sándor-palotában rendezett megbeszélésen részt vett Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, az MSÚSZ elnöke, Csisztu Zsuzsa alelnök, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a Nemzeti sportgála kreatív producere, valamint a január 12-én, az Operaházban megrendezendő gálaest két nagykövete, korábbi Év sportolói, a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea és a hétszeres világválogatott Détári Lajos. 

Az egyeztetésen a Nemzeti Sport Gála előkészületeiről, újításairól, az ünnepségen díjátadóként is részt vevő államfő személyes szerepvállalásáról is szó esett.

Sulyok Tamás köztársasági elnök a következőt írta keddi Facebook-bejegyzésében: „A magyar bajnokokat és sportsikereket minden évben egy látványos, méltó gála keretében ünnepeljük meg. Ez a rendezvény mostantól a Nemzeti Sport Gála nevet viseli, ezzel is kifejezve, hogy az egész magyar nemzet teljes sportoló, parasportoló, sportvezető társadalmára büszkék vagyunk. Ma a Nemzeti Sportgála szervezőit és nagyköveteit fogadtam a Sándor-palotában. Nagy öröm számomra, hogy a rendezvény fővédnökeként januárban együtt ünnepelhetem 2025 sportsikereit a bajnokokkal, a magyar sportolókkal!„ 


 

 

 

Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros versenyt

Kerékpár
10 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
17 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
31 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
39 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
45 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
46 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
56 perce

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája