100 éve született Benedek Ferenc

R. P.R. P.
2026.02.05. 18:05
null
Fotó: csepelsc.com
Száz éve, 1926. február 5 -én Tiszafüreden született a csepeli és az egyetemes öttusasport kiemelkedő személyisége, Benedek Ferenc, becenevén a Főnök. Síremlékénél, ahol 2025 óta felesége, Jutka is nyugszik, koszorút helyeztek el egykori klubja a Csepel SC képviselői a legendás sportember fiával, ifj. Benedek Ferenccel és feleségével, az olimpiai bronzérmes tornász Békési Ilonával közösen – számolt be a hírről a csepelsc.com.


A Csepeli MTK színeiben korábbi háromszoros magyar bajnok sportoló, majd mesteredző, szakíró lett. Edzői pályafutását olyan tanítványok tették ismertté, mint a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc, az öttusalegenda Balczó András, aztán Földi László, Maracskó Tibor vagy Villányi Zsigmond, Pajor Gábor, a junior-világbajnok Bodnár János, illetve Dobi Lajos, de Martinek János pályafutását is egyengette.

Edzői pályafutása csúcspontjának az 1960-as, római olimpia tekinthető, ahol két csepeli versenyző is rajthoz állt: Németh Ferenc egyéniben és csapatban, Balczó András pedig csapatban szerzett aranyérmet. Csepelen 2014-ben megkapta a díszpolgári címet. Tiszteletére hozták létre a Benedek Ferenc-díjat.

A kiváló sportember 2020. március 19- én, 94 esztendős korában hunyt el.

Testvére, a Németországban élő 98 éves Benedek Gábor olimpiai bajnok öttusázó.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

 

Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
23 órája

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47