A jövő bajnokait díjazták a Héraklész Gálán

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2026.02.06. 19:50
null
Fotó: Török Attila
A budapesti Millenáris adott otthont a Héraklész Gálának, ahol a feltörekvő, tehetséges magyar fiatal sportolókat méltatták és díjazták.

A jövő csillagairól, a legtehetségesebb fiatalokról szólt a péntek este a Millenárison. A Héraklész Gálán a díjazottak kilenc olimpiai bajnok példaképtől vehették át a tavalyi teljesítményükért járó különböző díjakat, kilenc kategóriában összesen 121-en részesültek elismerésben.

„Nyugodt szívvel mondhatom, hogy ez a gála különleges alkalom az állami sportirányításnak. A fiatalok kétezerhuszonötben nemcsak a jövőt képviselték, hanem berúgták az ajtót a világbajnoki és Európa-bajnoki címekkel. Úgy gondolom, hogy nemzetközi viszonylatban is egyedülálló az az életpálya-modell, amit a magyar állam a fiataloknak tud adni az olyan támogatásokkal, aminek a része a Gerevich Aladár Sportösztöndíj és a Sportcsillagok Ösztöndíj vagy a Honvédség Sportszázada is” – mondta Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára.

„A Héraklész Program jelentőségét akkor tudjuk felmérni, ha eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha nem lenne, ilyen legutóbb huszonöt éve volt – mondta Baji Balázs, a Sportintézet főigazgatója. – A program az elmúlt években teljesen új lendületet kapott, ami a fiatalokat hozzásegítette olyan teljesítményekhez, amiket itt ma ünneplünk. Az itt ülőktől azt várjuk, hogy a brisbane-i olimpián a magyar sport gerincét jelentsék.”

A beszédeket követően a különböző kategóriák díjazottjait szólították a színpadra. A női egyéni kategóriában a 16 évesen már a felnőttek között Eb-ezüstöt nyerő kerékpáros, Molnár Noémi lett az első, a férfiaknál Lévai Levente Európa-bajnok birkózó nyert. Az egyéni sportágak női csapatai kategóriában a Holló Hanna Havadi, Jeszkel Panna, Mészáros Anna, Moór Mirtill női kajaknégyes, a férfiaknál a felnőttek között is vb-bronzérmet nyerő Juhász István Dávid és Kollár Kristóf kenu kettes lett az első. Az egyéni sportágak mix kategóriájában a Major Veronika, Nagy Ákos Károly sportlövőduó lett az első.

Fotó: Török Attila

A klasszikus csapatsportoknál a díjazottak közül a nők esetében a jégkorongozók lettek az elsők, a férfiaknál az Eb-ezüstérmes vízilabdázók végeztek az élen. A Héraklész Program női csillaga díjat a 10 kilométeren Európa-bajnok úszó, Mihályvári-Farkas Viktória kapta meg, a férfi csillag Kurucz Levente lett, aki Nádas Bence oldalán 2025-ben vb-címet ünnepelhetett K-2 500 méteren.

 

Legfrissebb hírek

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:36

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

A jövő tehetségeit díjazták a Héraklész Gálán

Egyéb egyéni
2025.01.31. 22:32

Elismerés: itt nézheti vissza a Héraklész Díjátadó Gálát

Egyéb egyéni
2023.02.10. 17:00

Elismerés: ismét megrendezik a Héraklész Díjátadó Gálát, a helyszín a Puskás Aréna

Egyéb egyéni
2023.02.09. 13:19

Héraklész Gála: Késely és Milák 2017 legjobb sportolói

Egyéb egyéni
2018.02.27. 18:56

Héraklész Gála: Kopasz és Gercsák 2015 legjobb sportolója

Egyéb egyéni
2016.02.05. 21:53

Héraklész Gála: Tóth Krisztián és Kárász Anna 2014 legjobbja

Egyéb egyéni
2015.02.12. 20:38
Ezek is érdekelhetik