Ismét lesz magyar a darts-vb-n, Afrika két helyet is kap a főtáblán

I. SZ.I. SZ.
2026.02.24. 12:30
null
Tavaly Kovács Patrik szerepelt a PDC-világbajnokságon, és idén is biztosan lesz magyar dartsos az Alexandra Palace-ban (Fotó: Getty Images)
A PDC dartsszervezet hivatalosan is közölte a 2026 decemberében kezdődő és 2027 első napjaiban véget érő dartsvilágbajnokság selejtezőjének rendszerét, amelyben a tavalyihoz hasonlóan szerepel a Hungarian Super League győztese, azaz biztosan lesz az idén is magyar szereplője a sportág londoni csúcseseményének.

Tavaly Kovács Patrik nyerte meg a selejtezőt, így ő képviselhette Magyarországot az Alexandra Palace-ban megrendezett versenyen. 

Az idei selejtező rendszer alig változik a tavalyihoz képest, ismét 128-as főtábla lesz, 40-en a világranglistáról, 40-en a Pro Tour-rangsorból automatikusan kvalifikálnak. A fennmaradó 48 helyet világszerte megrendezendő sorozatok és selejtezők legjobbjai kapják meg, a legnagyobb változás, hogy az idén két afrikai játékos is bejut a kontinentális selejtezőből. A kenyai David Munyua legutóbbi remeklésén (az első fordulóban legyőzte a belga Mike De Deckert) felbuzdulva a PDC vezetői úgy döntöttek, az Afrika északi felén élők és a déli államok képviselői külön selejtezőn indulhatnak.

A selejtezős rendszernél is jelentősebb változás, hogy az idén az Alexandra Palace jól bevált 3200 fős terme helyett az 5000 néző befogadására alkalmas nagyteremben lesz az esemény, így többen szurkolhatnak a helyszínen.

A 2026–2027-ES PDC-VILÁGBAJNOKSÁG KVALIFIKÁCIÓJA
PDC-világranglista: 40
PDC Pro Tour-ranglista: 40
PDC Ifjúsági világbajnok: 1
PDC Development Tour-ranglista: 3
PDC Challenge Tour-ranglista: 3
Női World Matchplay-győztes: 1 
Női PDC-ranglista: 3
Japán sorozat: 1
Kínai sorozat: 1
Indiai selejtező: 1
PDC Ázsia-bajnokság: 2
PDC ázsiai ranglista: 5
Holland–belga selejtező: 1
Német–osztrák–svájci selejtező: 1
Mediterrán selejtező: 1
Délkelet-európai selejtező: 1
Cseh selejtező: 1
Lengyel selejtező: 1
Hungarian Darts Super League: 1
Brit és ír selejtező: 1
Észak-európai (Nordic&Baltic) bajnok: 1
Észak-európai ranglista: 2
Észak-amerikai kontinentális kupa: 1
Észak-amerikai Cross-Border Challenge: 1
Észak-amerikai bajnokság: 1
Észak-amerikai ranglista, legjobb amerikai: 1
Észak-amerikai ranglista, legjobb kanadai: 1
Latin-amerikai selejtező: 1
Ausztrál ADA-sorozat: 1
Ausztrál Pro Tour: 1
Új-zélandi Pro Tour: 1
Afrikai selejtező: 2
Ausztrál/új-zélandi selejtező: 1
PDC Pro Tour-selejtező: 2
Később lesz meghatározva: 2

 

Legfrissebb hírek

Amikor a balhátvéd adja a gólpasszokat

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 07:20

Le tudod győzni Luke Littlert egy legben? A Netflix 210 millió forintot ad érte

Egyéb egyéni
2026.07.28. 17:18

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
2026.07.26. 22:41

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 23:49

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:29

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 00:13

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.24. 00:41

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
2026.07.23. 11:11