Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

MTI  MTI
2026.02.23. 21:45
null
Szabó László, Csisztu Zsuzsa, Vereczkei Zsolt
Schmidt Ádám szerint a kormány az elmúlt 16 évben kiemelten fontosnak tartotta a fogyatékos sportot, 2022 óta pedig közel megháromszorozta annak támogatását.


A sportért felelős államtitkár erről hétfő délelőtt az Olimpia Parkban beszélt, ahol idén már kilencedik alkalommal ünnepelték meg a Magyar Parasport Napját. Schmidt Ádám hangsúlyozta, a sport túlmutat önmagán és ez ma hatványozottan igaz. Felidézte, hogy az elmúlt évtizedekben a különböző rendszerek miként viszonyultak a fogyatékos sporthoz, és kiemelte, hogy megdöbbenve vette tudomásul, bizony voltak olyan időszakok, amikor az akkori döntéshozók nem ismerték fel a fogyatékos sport erejét és fontosságát.

„Ami ennél is nagyobb döbbenettel hatott rám, hogy a kormányzat legnagyobb kihívójának a programjában nem szerepel a fogyatékos sport” – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette, nemcsak, hogy 2022 óta közel megháromszorozták a támogatást, hanem sportdiplomáciai lépéseket is tettek. Így például Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár segítségével Budapestre kerül a Nemzetközi Siketlimpiai Bizottság székhelye, és reményeik szerint még márciusban megtartják a megnyitó ünnepséget. Ezután kitért arra, hogy a magyar sportban korábban sohasem tapasztalt egység alakult ki, és ennek a legfőbb ismertetője, hogy az Év sportolója gálán a parasportolókat a – világon talán egyedülállón – együtt köszönthetik az ép sportolókkal. Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy amikor 56 évvel ezelőtt, 1970. február 22-én a Zuglói Mozgásjavító Általános Iskolában megalakították az ország első mozgáskorlátozottak sportját támogató sportklubját, a Halassy Olivér Sportegyesületet, egy új korszak vette kezdetét, a magyar parasport intézményesített története.

Hozzátette: a parasportoló nem egy sajnálni való hős, hanem egy példakép, egy olyan ember, aki a „Miért pont én?” kérdés helyet azt kérdezi, „Hogyan tovább?” Kósa Ádám szerint ez a mentalitás teszi a Magyar Parasport Napját az egész társadalom számára fontossá. A korlátok ugyanis gyakran nem a testben, hanem a fejben, a fejekben dőlnek le. Hangsúlyozta, hogy az elhelyezett koszorú a tisztelet jelképe: az alapítóknak, akik a semmiből építettek jövőt, a bajnokoknak, akik dicsőséget hoztak hazánknak, és minden parasportolónak, aki ma is edzésre indul, küzd és soha nem adja fel.

„Hajtsunk fejet előttük, és vigyük magunkkal ezt az erőt a hétköznapokba is, mert a sport ereje képes megváltoztatni a világot” – zárta szavait az államtitkár. 

Fazekas Csilla, Budavár Önkormányzatának alpolgármestere, országgyűlési képviselőjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy a parasport mozgalom a korlátokból lehetőséget varázsolt, mert megtanította az érintetteket hinni magukban és hinni abban, hogy nincs vert helyzet, nincs reménytelen körülmény. Hozzátette: a parasportolók pedig a világot tanították meg arra, hogy az alázatos, szívós munka, a szorgalom és az emberfeletti kitartás minden falat ledönt. Az alpolgármester kiemelte: „a parasport a magyar teljesítmény, a nemzeti identitásunk része, a Magyar Parasport Napjának üzenete pedig az inklúzó – azaz a fogyatékkal élők teljes körű társadalmi beilleszkedésének elősegítése”.

Becsey János, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke megállapította, ma egy parasportoló úgy készülhet egy paralimpiára, hogy minden maximális támogatást megkap, így tulajdonképpen profi sportoló. Jelezte, ha a mostani kormány marad, ez a jövőben is így lesz. 

Csisztu Zsuzsa, a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke elmondta, a Magyar Parasport Napja a teljesítmény, a kitartás, az emberi méltóság és a hit ünnepe. Rámutatott arra, hogy a parasportolók teljesítménye mögött milyen elképesztő munka van, majd a magyar média részéről továbbra is elkötelezett támogatásáról biztosította a magyar parasportot.

„Az Év sportolója, illetve a Nemzeti Sport Gála kitűnő példája annak, ahogy a magyar sportújságíró közösség a hazai parasport legjobbjairól gondolkodik. Immár több mint egy évtizede ugyanazzal a tisztelettel, szeretettel és súllyal ünnepeljük őket, együtt az épek legjobbjaival” – mondta Csisztu Zsuzsa.

Szekeres Pál háromszoros paralimpiai bajnok vívó, a Magyar Paralimpiai Bizottság tiszteletbeli elnök kijelentette: olyan egység állt össze, a kormányzat, a parasport rendszere, a szurkolók és a média között, hogy együtt egy győztes csapatot alkotnak, amin nem lenne szabad változtatni. Végül arra biztatta azokat a fogyatékkal élőket, akik azt hiszik, hogy minden elveszett, a sporton keresztül mindig van út, és van lehetőség.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke arról beszélt, fontos átgondolni, hogy a magyar parasport honnan indult és hová jutott, hiszen a mai napon már összesen 700 helyen – oktatási intézményekben, önkormányzatoknál, sportegyesületeknél, rehabilitációs intézményekben és idén először cégeknél – ünnepelték meg a Magyar Parasport Napját. Végül mindenkitől azt kérte, hogy ne csak február 22-én, hanem az év többi 364 napján is népszerűsítsék a fogyatékosok sportját. A rendezvény végén a beszédet mondók elhelyezték koszorúikat a Magyar Paralimpiai Bajnokok Falánál.
 

 

Legfrissebb hírek

„Fel kell emelni a szavunk” – Schmidt Ádám levelet írt az UEFA elnökének Vincent Kompany kijelentései miatt

Minden más foci
2 órája

Nyitrai Zsolt: Több mint 20 ezer fogyatékossággal élő honfitársunk életét teszi teljessé a sport

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:05

Schmidt Ádám: A sportvilág két, két és fél millió honfitársunkat érinti

Egyéb egyéni
2026.02.20. 20:07

A kitartó sportolói létet ünnepelték a Magyar Parasport Napja alkalmából

Egyéb egyéni
2026.02.20. 15:50

Sportpetíció: A sport támogatása a családok támogatását is jelenti – Szabó László

Egyéb egyéni
2026.02.20. 13:45

Schmidt Ádám: Azt szeretnénk, ha minél több Guzi Blankánk lenne

Egyéb egyéni
2026.02.17. 21:36

„Én már aláírtam” – Schmidt Ádám a sportpetícióról

Egyéb egyéni
2026.02.15. 12:20

Schmidt Ádám: koncentráltan van jelen az olimpiai hangulat

Téli olimpia 2026
2026.02.13. 15:15
Ezek is érdekelhetik