Sportpetíció: „Ha ezt elveszítjük, azt visszacsinálni már nem lehet” – Gergely István a sportfinanszírozásról

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.02.26. 09:21
null
Gergely István (Fotó: honved.hu)
Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke is kifejtette véleményét a magyar sport állami támogatásának megőrzését célzó petícióról a HVG-nek adott terjedelmes interjújában. Mint kiemelte: azért is fontos megóvni a jelenlegi sportfinanszírozási szisztémát, mert ha elveszítjük, akkor azt később már nem lehet visszacsinálni, a sportolók pedig szavai szerint arra szeretnék felhívni a figyelmet a kiállással, hogy ami van és sok embernek fontos, az megmaradjon a jelenlegi állapotban.

„Úgy érzem, némiképp félrecsúszott a kommunikáció, mert sokan a versenysporttal azonosítják a petíciót, úgy látják, hogy az van a fókuszában, de ez tévedés. Szerintem arról szól, ami amúgy nyolcvan százalékban a magyar sport: az utánpótlásról, a szabadidősportról és a rekreációról. Azt gondolom, hogy Deutsch Tamás és Szöllősi György ezt célozta meg, tartva attól, mi lesz, ha változás következik be a sport támogatása terén” – kezdte a HVG-nek adott interjúját Gergely István.

A kétszeres olimpiai bajnok korábbi vízilabdakapus szerint ha a mostani finanszírozási rendszer átalakul, azzal a fiatal sportolók járnak rosszul: „Ha a mostani finanszírozási rendszer átalakul vagy megszűnik, azzal megszűnik annak a lehetősége is, hogy a fiatalok mindössze néhány ezer forintos tagdíjért sportoljanak az egyesületekben – miközben azok évente fejenként nagyjából egymillió forintot fordítanak rájuk.Összességében ennyibe kerülnek az edzéseik, a felszerelésük, a versenyeztetésük, a szállításuk. Mindez óriási érték, mert a sport nem csak arról szól, hogy fizikailag próbáljuk fittebbé tenni a gyerekeket: pedagógiai szerepe is van. Közösséget épít, ahogy a videóban is említettem. Ez borzasztó fontos dolog. Arról nem beszélve, hogy ha most befektetünk a sportba, az később megtérül, de nem csak az egészségügyben, hanem a közhangulatban is. Ez most nagyon ránk fér.”

Gergely István úgy véli, hogy a TISZA programjában megfogalmazottakkal szemben a magyar sport finanszírozása igenis átlátható: „Állíthatom, hogy egész jól átlátom a sportfinanszírozási rendszert hiszen ebben élek és dolgozom már lassan egy évtizede. Azt, hogy ez pontosan honnan jön nem tudom, azt viszont igen, hogy az általánosítás ilyen tekintetben sem szerencsés. Biztosan vannak, akik visszaélnek a rendszer lehetőségeivel és nem pedig élnek azzal, de ez sajnos nem egyedi, viszont felelőtlenség ezzel egy rendszert megbélyegezni. Itt megint csak abból tudok kiindulni, amit itt tapasztalok nálunk. Szinte folyamatosan ellenőriz bennünket valaki. A pályázati beadásoknak szigorú kritériumai vannak ahogy a pályázatok lezárásának is. Mindennel el kell tudni számolni és például a TAO-s elszámolás az egyik legszigorúbb. Az utolsó fillérig dokumentálni kell mindent.”

„Én a sportot szolgálom. Bizonyos szempontból kettőt hátra kell lépni, és megvizsgálni azt, hogy pontosan mit is szeretnénk elérni – tért árt a korábbi kiváló kapus arra a témára, hogy a kormány melletti kiállásnak tartja-e a petíció aláírását. – Világos célok kellenek és ahhoz választani eszközöket. Természtesen a politikának ahogy szinte mindenhez így ehhez is van köze. Vannak olyanok, akik a kormánypártra szavaznak a sport miatt. Vannak olyanok, akik a kormánypártra szavaznak és kapják mellé a sportot is. Vannak, akik az ellenzékre szavaznak azért, hogy a sport más legyen. Vannak, akik a sport miatt meg elgondolkoznak, mi legyen, kire adják a voksukat. És vannak azok, akik politikai meggyőződésből szavaznak ide vagy oda és egyáltalán nem érdekli őket a sport. Mindegyik teljesen rendben van. Csak olyan fura, hogy például Nagy Tímeát, aki kiállt a sport mellett, egyből megbélyegzik. Nem tartok tőle, de velem is biztos meg fog ez történni. De hát mondják meg, hogy miért? Kinek kellene a figyelemfelkeltést felvállalnia?”

„Mindig mindenen lehet javítani és szükséges is, de ami most van, az már van, és én arra szeretném felhíni a figyelmet, hogy ez megmaradjon. A felhívás a részemről ennyi: erre vigyázzunk. Ha ezt elveszítjük, azt visszacsinálni már nem lehet, és ugye mindenre igaz, hogy akkor tudod meg mit jelentett neked, mikor már nincs. Az okos pedig felméri időben a lehetőségeket nem pedig utólag. (...) Mi most csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet – és ez mindenkinek szól –, hogy ami van és sok embernek fontos az megmaradjon. Higgyék el, ahogy régen a sportpályákon akár egy olimpiai döntőben is, mi nemcsak magunkat képviseljük, hanem jelen esetben azokat is, akik ezt nem tudják ilyen szinten elmondani” – szögezte le az interjúban Gergely István.

A PETÍCIÓ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ EL ÉS ÍRHATÓ ALÁ!

 

 

Legfrissebb hírek

Sportpetíció: a Magyar Birkózók Szövetsége és a sportág számos legendája, válogatott klasszisa is csatlakozott

Birkózás
2026.02.23. 20:41

Sportpetíció: „Felelősségünk megvédeni azokat az értékeket, amiket együtt építettünk fel” – Czene Attila

Egyéb egyéni
2026.02.23. 10:41

Nyitrai Zsolt: Több mint 20 ezer fogyatékossággal élő honfitársunk életét teszi teljessé a sport

Egyéb egyéni
2026.02.22. 14:05

Sportpetíció: Most érzem igazán úgy, hogy amit én kaptam, azt most vissza tudom adni a sportnak – Nagy Tímea

Egyéb egyéni
2026.02.22. 11:58

Sportpetíció: A sport támogatása a családok támogatását is jelenti – Szabó László

Egyéb egyéni
2026.02.20. 13:45

Sportpetíció: Minden forint, amit a sportra költünk, az a jövőbe való befektetés – Gór-Nagy Miklós

Egyéb egyéni
2026.02.20. 10:39

Magyarország fogyatékosságügyi sportszervezeteinek vezetői és kiemelkedő sportolói is csatlakoztak a sportpetícióhoz

Egyéb egyéni
2026.02.19. 18:28

A Magyar Tekvandószövetség, a Tatabányai Sport Club és Vereczkei Zsolt is megosztotta a magyar sportélet jövőjéért létrehozott petíciót

Egyéb egyéni
2026.02.19. 13:04
Ezek is érdekelhetik