
Az MSSZ pénteken a honlapján azt írta: a döntés a felek között fennálló korrekt, együttműködő szakmai kapcsolatot tükrözi, és minden érintett részéről teljes egyetértésben, konstruktív légkörben született meg.
„Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitányként az elmúlt időszakban kiemelt szakmai felelősséggel, elhivatottsággal és következetes szemlélettel dolgozott a sportág újjáépítésén a magyar súlyemelés érdekében. A 2025-ös év felnőtt és utánpótlás világversenyein, válogatott programjain sikerrel vezette a válogatottjaink munkáját. Az MSSZ ezúton is őszinte köszönetét fejezi ki a munkájáért, a befektetett energiáért, valamint a sportág fejlődéséért végzett tevékenységéért” – olvasható a honlapon.
Az MSSZ a közleményben jelezte, az elnökség a január 21-én megtartott ülésén egyhangú döntéssel elfogadta a 2026. évi szakmai tervet, amelyet Gyurkovics Ferenc terjesztett elő.
A szövetség nyílt pályázatot hirdet a szövetségi kapitányi poszt betöltésére.
„Leültünk megbeszélni a helyzetet, de igazából nem részletezte, hogy mi áll a háttérben, csak kérte a közös megegyezést” – reagált a történtekre Nagy Péter, a szövetség elnöke az MTI megkeresésére. „Tudomásul vettük, sok sikert kívántunk neki, most pedig keressük az utódját. Az új kapitányt, aki már az áprilisi Európa-bajnokságon vezeti a magyar válogatottat, nyílt pályázaton igyekszünk mielőbb megtalálni. A pályázatot kiírtuk, várjuk a jelentkezőket.”

Nagy Péter: Már nem eltűnt sportág látszatát keltjük

Több száz milliós csalással vádolják Aján Tamást

Súlyemelés: ifjak erődemonstrációjából sem volt hiány





