
A svájci Grand Slam-viadal szervezői kedden közleményben jelezték, hogy a francia kiválóság az idei világbajnokságra való felkészülés egyik állomásaként versenyez majd.
„Egy visszatérés mindig kiemelt esemény, Lausanne pedig fontos lépés lesz abban, hogy visszanyerjem a ritmust és újra formába lendüljek” – nyilatkozta Riner.
A franciák nehézsúlyú cselgáncsozója a két éve, Párizsban csapatban aratott ötkarikás diadala óta csak egy mérkőzést vívott: klubjával, a Paris Saint-Germainnel a Bajnokok Ligájában szerepelt még 2024-ben.
A 37 éves Riner egyéniben háromszor – 2012-ben, 2016-ban és 2024-ben – nyerte meg a +100 kilogrammosok küzdelmét az olimpián, míg csapatban Tokióban és Párizsban ért a csúcsra. A francia nehézsúlyú cselgáncsozó emellett 12-szeres világbajnok és ötszörös Európa-bajnok.
A lausanne-i GS-versenyt augusztus 28. és 30. között rendezik, míg a világbajnokságnak Baku lesz a házigazdája október 4. és 10. között.

Bor Barna: Nem ismerik Özbas Szofi ellenszerét

Cselgáncs Eb: Vég Zsombor a hetedik helyen zárt

Özbas Szofi: Nincs recept a jó versenyhez, mindegyik más

Özbas Szofi megvédte Európa-bajnoki címét



