Özbas Szofi: Nincs recept a jó versenyhez, mindegyik más

– Beszélgettünk már úgy, hogy friss Európa-bajnok, de úgy még nem, hogy friss kétszeres Európa-bajnok. Hogy van most?
– Hihetetlen, hogy pillanatok töredékei alatt milyen nagy dolgok történhetnek, és most velem egy ilyen nagy dolog történt. Ilyenkor az a fontos, hogy meg tudjam élni. Ehhez az kell, hogy ne gondolkodjak azon, mi történt és mi fog történni. Nem vagyok egy ugrándozós típus, de amikor vége lett a döntőmnek kiszakadt belőlem a boldogság – mondta az immár kétszeres Európa-bajnok Özbas Szofi a Nemzeti Sportnak. 

– Egész nap látszódott, hogy igyekszik a jelenben maradni, minden meccse után kicsit leült a kijáró szélére, adott magának pár pillanatot, hogy feldolgozza az eseményeket.
– Igen, nincs recept arra, hogyan tud jól sikerülni egy verseny, mert nincs kettő ugyanolyan. Hiába volt már egy jó Európa-bajnoki élményem, nem erőltethettem, hogy ugyanazt érezzem, éljem át, mert akkor biztosan nem így sikerült volna a mostani. Különböző gyakorlatokat csináltam, hogy minél inkább jelen tudjak lenni testileg és szellemileg is a versenyen, pénteken csak feküdtem az ágyamban csukott szemmel, és igyekeztem elképzelni a másnapi bemelegítés minden egyes apró részletét. A meccseket nem szeretem előre felvázolni fejben, de azt igen, hogy milyen érzelmekkel szeretnék küzdeni.

– Nem jellemző önre, de most a meccsek között kommunikált edzőjével, ezúttal így tudott a legnagyobb segítség lenni Toncs Péter?
– Igen, és le a kalappal előtte, hogy mindig alkalmazkodik ahhoz, amit szeretnék. Ezen a versenyen ezt igényeltem, hogy itt legyen, szurkoljon a lelátóról. Tiszteletben tartja, hogy nem vele vonulok ki a tatamihoz és tisztában vagyok vele, hogy ez nehéz, hiszen járna neki is és szeretné megkapni az első ölelést a meccs után, de meghozza értem az áldozatot, amire szükségem van. 

– Tudom, hogy nem szokta megnézni a sorsolását, de hogyan reagált mindig a soron következő ellenfelére, milyen volt az aranyéremig vezető út?
– Ezúttal sem néztem meg. Ez már egy Európa-bajnokság, szóval legfeljebb annyit tudtam, hogy talán az első küzdelmem nem topversenyző ellen lesz. Abban biztos voltam, hogy nyolcad- vagy negyeddöntőben már olyan ellenfél jöhet, aki nagyon kemény, de ismerem. Akik benne vagyunk a legjobb tízben már elég jól ismerjük egymást – hiszen ezért vannak az edzőtáborok. Bár vannak olyanok, akik ugyan ott vannak az táborokban, de nem annyira keresik a küzdelmet a riválisokkal. Én nem szoktam ezzel taktikázni, ott is a legjobb tudásommal és technikáimmal dzsúdózok. Ez lehet, hogy hiba, amin dolgoznom kell…

– Eddig nem úgy tűnik.
– Igen, szeretek mindent beleadni, legyen szó edzésről vagy versenyről.

– A francia lányt, akivel a döntőben megküzdött, Melkia Auchecorne-t is ismerte edzőtáborból?
– Igen, többször is összecsaptunk azóta, hogy Kínában a Grand Prix-n kikaptam tőle. Nagyon kellemetlen ellenfél, szikár testalkatú, erős lány. Nagyon kemény volt, ahogy felállt a döntőre, de igyekeztem a múltra nem gondolni, mert tényleg nem számít, amikor éppen küzdünk egymással. Aki képes hamarabb a pillanatban versenyezni, az nagy eséllyel nyer is. Nem gondoltam volna, hogy földön fogok nyerni ellene, mert éppen a GP-n egy leszorításhelyzetből fordított át engem az utolsó pillanatban, és győzött. Külön öröm számomra, hogy azért a vereségért visszavághattam, ugyanakkor én minden meccsemre úgy megyek ki, hogy dobni szeretnék, ez az elsődleges célom. Azért így is jó volt.

– Edzője mondta, hogy most egy hét pihenés következik…
– Igen? Ennek nagyon örülök, értékelni kell!

– Ezek szerint nem tudta?
– Nem, most még annyira a jelenben vagyok, hogy nem gondoltam erre. Örülök neki, hogy ő is tudja és elfogadja, hogy nem robotüzemmódban működöm, és nem kizárólag a dzsúdónak élő ember vagyok, hiszen akkor tudok jól sportolni, ha a tatamin kívüli életem is színes, és a dzsúdón kívüli dolgaimra is van időm.