Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

2026.04.27. 19:56
null
Higgnis nagy győzelmet aratott (Fotó: Getty Images)
Elképesztő izgalmak közepette, döntő játszmában ejtette ki John Higgins a hétszeres győztes Ronnie O’Sullivant a vb nyolcaddöntőjének slágermeccsén.

Hétfőn folytatódott a hétszeres világbajnok Ronnie O'Sullivan és a négyszeres bajnok John Higgins csúcsrangadója – a vasárnap esti záráskor O'Sullivan vezetett 9–7-re, de a skót kiválóság volt lendületben, hiszen az utolsó három frémet megnyerte. Az 5. kiemelt skót aztán úgy folytatta, ahogy előző este abbahagyta: egymás után három frémet megnyert, ezzel már 10–9-re vezetett, majd a felek váltott vezetéssel haladtak a döntő frém felé. Az utolsó játékrészben aztán mindkettejüknek volt lehetősége egy megindulásra, el is akadtak, végül aztán Higgins volt, aki olyan előnyre tett szert, ami után O'Sullivan kezet nyújtott.

A Higginshez hasonlóan négyszeres világbajnok és korábbi világelső Mark Selby és a kínai Vu Ji-cö meccse utóbbi 9–6-os vezetéséről folytatódott hétfő délután. Selby nagyot küzdött, és az első négy játékból hármat is megnyert, de egyenlíteni nem tudott – ellenben a világranglistán 10. helyen álló kínai visszaállította korábbi háromfrémes vezetését. Selby 12–9-től az életben maradásért játszott, és kétszer még menekült, de harmadszor a kínai már nem kegyelmezett, és 13–11-re győzött.

SZNÚKER-VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
NYOLCADDÖNTŐ
John Higgins (skót, 5.)–Ronnie O’Sullivan (angol, 12.) 13–12
Mark Selby (angol, 7.)–Vu Ji-cö (kínai, 10.) 11–13
KÉSŐBB
20.00: Chris Wakelin (angol, 13.)–Neil Robertson (ausztrál, 4.) 6–10 – részeredmény
20.00: Hosszein Vafaei (iráni)–Judd Trump (angol, 2.) 7–9 – részeredmény

A NYOLCADDÖNTŐ ÁGRAJZ SZERINT
Csao Hszin-tung (kínai, 1.)–Ting Csün-huj (kínai, 16.) 13–9
Hsziao Kuo-tung (kínai, 9.)–Shaun Murphy (angol, 8.) 3–13
John Higgins (skót, 5.)–Ronnie O’Sullivan (angol, 12.) 13–12
Chris Wakelin (angol, 13.)–Neil Robertson (ausztrál, 4.)

Kyren Wilson (angol, 3.)–Mark Allen (északír, 14.) 9–13
Barry Hawkins (angol, 11.)–Mark Williams (walesi, 6.) 13–9
Mark Selby (angol, 7.)–Vu Ji-cö (kínai, 10.) 11–13
Hosszein Vafaei (iráni)–Judd Trump (angol, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos kilátogatott a sznúker-világbajnokságra

Angol labdarúgás
9 órája

Huszonkét frém alatt zárta le: bejutott a negyeddöntőbe a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
23 órája

Lépéselőnyben Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb nyolcaddöntőjének szuperrangadóján

Egyéb egyéni
2026.04.25. 23:05

Shaun Murphy az első negyeddöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.25. 00:40

Szorosan indult, de továbbment az első körből a korábbi világelső Neil Robertson a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.23. 23:03

Ronnie O'Sullivan könnyed sikerrel vette az első akadályt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 17:41

Vezetésről várja a folytatást Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb első fordulójában

Egyéb egyéni
2026.04.21. 20:19

John Higgins vette az első fordulós akadályt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:44
Ezek is érdekelhetik