Négyleges előnyben volt, Josh Rock mégis búcsúzott Riesában

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.05.23. 17:51
Josh Rock sorozatban hat leget vesztett (Fotó: Getty Images)
Nyolc mérkőzést rendeztek a riesai darts European Tour szombat kora délutáni programjában. Jermaine Wattimena, Kevin Doets, Ricardo Pietreczko és Wessel Nijman döntő legben jutott be a harmadik körbe, a legutóbbi European Tour-versenyt megnyerő Josh Rock viszont négyleges előnyről búcsúzott.

A 12. helyen kiemelt Jermaine Wattimena szombaton a második fordulóban kapcsolódott be a riesai European Tour küzdelmeibe, és nagyon rosszul kezdett Bradley Brooks ellen. Az angol dartsos megnyerte az első három leget, majd 3–1-nél egy 88-as kiszállóval ismét három volt az előnye. Wattimena ekkor magára talált, három leget nyert egymást követően, majd ezután mindketten 13 nyílból szálltak ki. A döntő legben mindketten elhibázták a meccsnyilat, végül Wattimena szállt ki, és készülhet a holland Christian Kist vagy az angol Ryan Joyce ellen.

Wattimena mellett Kevin Doets, Ricardo Pietreczko és Wessel Nijman is döntő legben jutott be a harmadik fordulóba. Úgy tűnt, hogy a legutóbbi, grazi European Tour versenyt megnyerő Josh Rock magabiztosan jut tovább, de hiába volt 4–0-s előnyben, Cameron Menzies ezután óriásit játszott. A skót a kilencedik legben 92-ről szállt ki, majd hozta a saját kezdését is.

Damon Heta és Rob Cross nyolc, míg Ross Smith kilenc legben jutott be a harmadik körbe.

DARTS, EUROPEAN TOUR, RIESA, 2. NAP, 2. FORDULÓ, DÉLELŐTTI PROGRAM
Wattimena (holland, 87.53)–Brooks (angol, 87.19) 6–5
Heta (ausztrál, 95.75)–Zonneveld (holland, 98.06.) 6–2
Doets (holland, 89.38)–Woodhouse (angol, 90.76) 6–5
Pietreczko (német, 86.79)–Noppert (holland, 91.28) 6–5
R. Smith (angol, 102.17)–Cullen (angol, 98.61) 6–3
Cross (angol, 99.15)–De Decker (belga, 90.86) 6–2
Nijman (holland, 97.16)–O'Connor (ír, 92.35) 6–5
Menzies (skót, 97.26)–Rock (északír, 99.17) 6–4

 

Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
2026.05.21. 23:56

Darts: Jehirszki Razmával kezd a németországi ET-versenyen, a győztesre Van Gerwen vár

Egyéb egyéni
2026.05.21. 10:19

Darts: szünetet tart pályafutásában Raymond van Barneveld

Egyéb egyéni
2026.05.18. 13:55

Humphries nagy napja – kialakult a darts Premier League elődöntős mezőnye

Egyéb egyéni
2026.05.14. 23:58

Darts: Gerwyn Price nem lesz ott a csapat-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.05.13. 11:03

Ez egyedül Ricardo döntése – Schindler nem tudja, ki lesz a párja a darts csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.05.11. 13:26

A Kovács Patrikot legyőző Josh Rock nyerte meg az ausztriai European Tour-versenyt

Egyéb egyéni
2026.05.11. 09:30

Kovács Patrik nem bírt a darts PL-ben szereplő északírrel a European Touron

Egyéb egyéni
2026.05.09. 20:11
Ezek is érdekelhetik