Darts: szünetet tart pályafutásában Raymond van Barneveld

M. B.M. B.
2026.05.18. 13:55
Fotó: Getty Images
Szünetet tart profi dartspályafutásában Raymond van Barneveld – írja holland sajtóértesülésekre hivatkozva a sport.de.

A német portál szerint az 59 éves, ötszörös világbajnok legenda szeptemberig nem lép pályára profi versenyen, mivel a feleségével az angliai Milton Keynesbe költözik. Van Barneveld a költözés mellett arra szeretné használni a szünetet, hogy újra formába lendüljön. 

„Nem hogy döcögök, teljesen formán kívül vagyok. Kifejezetten rosszul mennek a dolgok. (...) Ha egy labdarúgó megsérül, akkor felépül, majd a tartalékcsapatban építi fel magát, hogy folyamatosan visszatérjen az első csapatba. Nos, én most krónikusan sérült vagyok, elsősorban mentálisan, és nem tudok helyrejönni. Jelenleg nagyon nehéz helyzetben vagyok” – mondta Raymond van Barneveld. A világranglista 38. helyén álló dartsos hozzátette, hogy folytatni szeretné és tornákat is szeretne nyerni, de a jelenlegi helyzetben értelmetlen számára a folytatás – még akkor is, ha emiatt nem jut ki az év végi világbajnokságra. 

 

 

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
2 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
12 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
2026.09.23. 09:55

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.20. 23:34

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Szigorítottak a pirotechnikával kapcsolatos szabályokon Hollandiában

Minden más foci
2026.09.11. 17:17

Egészségügyi problémák miatt távozik posztjáról Marc Overmars

Minden más foci
2026.09.10. 12:51