UIPM: korlátozás nélkül versenyezhetnek a fehérorosz öttusázók

2026.05.12. 10:50
null
Visszatérhetnek a fehérorosz sportolók az öttusaversenyekre (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt heti ajánlását követve a jövőben korlátozás nélkül engedélyezi fehérorosz sportolók és csapatok részvételét a versenyein.

A NOB végrehajtó bizottsága csütörtökön közölte, hogy nem javasolja a továbbiakban a fehérorosz sportolók és csapatok indulásának korlátozását a nemzetközi sportági szövetségeknek, illetve a nemzetközi sportesemények rendezőinek. Erre hivatkozva UIPM vezető testülete – amint arról a szövetség kedden közleményben beszámolt – feloldotta a megszorításokat.

A fehérorosz sportolók az ukrajnai háború miatt a NOB korábbi, 2023 márciusi ajánlásának megfelelően semlegesként, nemzeti szimbólumaik használata nélkül szerepelhettek öttusaversenyeken úgy, hogy előzőleg egy független testület vizsgálta meg, nincs-e kizáró oka az indulásuknak.

A módosítás elvileg máris hatályba lép, az e heti, bulgáriai világkupára azonban még nem vonatkozik.

 

Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
21 órája

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00