Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

A nap első meccsén az ötödik kiemelt Jonny Clayton az első alkalommal elvette Gary Anderson kezdését, és úgy tűnt, igazán sínen van a játéka, az ötödik leget például a védjegyének számító 121-es kiszállóval nyerte. Meglehet, a skótok kétszeres világbajnokának éppen erre volt szüksége, varázsütésre feljavult a teljesítménye és sorozatban öt leget nyerve a maga javára fordította a mérkőzést, sőt, a hajrában egy újabb brékkel biztosította be végképp a 11–7-es győzelmét.
A nap második összecsapását két holland, a tornát korábban háromszor megnyerő, háromszoros világbajnok Michael van Gerwen és Dirk van Duijvenbode vívta. Ugyan egyikükről sem állítható, hogy élete formájában dobott volna – kilencvenpontos átlag körül mozogtak a meccs első felében mindketten –, de legalább a saját kezdésüket üzembiztosan hozták. Végül a hetedik legben Van Duijvenbode brékelt először, majd 6–4-es előnyénél másodszor is, ám hiába nézett ki úgy, hogy már zsebben van a mérkőzés, Van Gerwen megmutatta, nem véletlenül nyert 48 tornát a PDC égisze alatt az elmúlt 19 évben. MvG ugyan 9–7-es hátrányban harmadszor is elvesztette a kezdését, ám innen is felállt, s négy leget nyerve már nála volt az előny. Végül viszont mégis Van Duijvenbode örülhetett, mivel a „ráadásban”, a hirtelen halálhoz vezető utolsó előtti legben ismét elvette honfitársa kezdését, majd – ha nehezen is, de – hozta a sajátját, miután Van Gerwen 89-ről és 25-ről sem tudott kiszállni.
A folytatásban a világelső, kétszeres világbajnok és címvédő Luke Littler demoralizáló kezdést vezetett elő a 16. kiemelt Nathan Aspinall ellen, hiszen kilenc nyílból elvette a kétszeres vb-elődöntős kezdését – a tökéletes leg után pedig őrizte az előnyét.
Olyannyira, hogy a negyedik legben is nyila volt Littlernek a tökéletes leghez, azonban a dupla 15-t egy milliméterrel elvétette. A folytatásban sokáig magabiztosan hozták mindketten a saját kezdésüket, miközben a címvédő 113-as, Aspinall pedig 101-es átlag fölött teljesített. Az utolsó hat legből aztán ötöt is a hátsó pályáról induló játékos vitt – 10–7-nél Aspinall utolsó szalmaszálként 170-es kiszállóval próbált menekülni a győzelembe. Hiába, mert a következő legben Littler ismét elvette a kezdését, és ezzel a torna eddigi legmagasabb színvonalú mérkőzését 11–8-ra megnyerve bejutott a legjobb nyolc közé.
A nap zárásaként Josh Rock és Stephen Bunting csapott egymással össze egy – főleg az előző meccs tükrében – rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen. Sokat elárul a játék minőségéről, hogy az első két, egyaránt brékkel végződő legben a felek 21 alkalommal próbálkozhattak kiszállóval, és egyikük átlaga sem érte el a 80-at. Végül Rock unta meg az álmos dobálgatást és a hatodik leg után a következő hatból öt leget is megnyert. Háromszor elvette Bunting kezdését, igaz, az angol egy bréket gyorsan visszavett, ám az ifjú északír így is olyan előnyre tett szert, amelynek birtokában már lezárta a mérkőzést. Mindez azt jelenti, hogy Rock készülhet a Littler elleni negyeddöntőre.
DARTS
PDC WORLD MATCHPLAY, BLACKPOOL
NYOLCADDÖNTŐ
Jonny Clayton (walesi, 5., 97.72)–Gary Anderson (skót, 12., 98.13) 7–11
Michael van Gerwen (holland, 4., 99.49)–Dirk van Duijvenbode (holland, 95.93) 12–14
Luke Littler (angol, 1., 113.68)–Nathan Aspinall (angol, 16., 101.24) 11–8
Josh Rock (északír, 8., 91.18)–Stephen Bunting (angol, 9., 82.90) 11–6








