A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Negyvennyolc ország több mint kétezer versenyzője lépett tatamira és ringbe a hétvégén a BOK Sportcsarnokban megrendezett 31. Magyar Kick-box Világkupán. A háromnapos budapesti viadal ismét a sportág egyik legnagyobb nemzetközi seregszemléjét jelentette, a magyar versenyzők pedig eredményesen szerepeltek: a felnőttkategóriákban hét arany-, 11 ezüst- és 16 bronzérmet szereztek.
Az összes korosztály eredményeit figyelembe vevő éremtáblázaton Ukrajna végzett az első helyen, Magyarország a másodikon, az Egyesült Királyság pedig a harmadikon. A hazaiak a különböző szakágakban egyaránt felállhattak a dobogó tetejére. Pointfightingban Bumba Mason, a Halker-Király Team, formagyakorlatban Udvarhelyi Fanni, full-contactban Tóth Anna és Mezei Nikolett, low-kickben pedig Kéri Valentina szerzett aranyérmet.
A magyar szövetség új kezdeményezésként átadta a dr. Leyrer Richárd-díjat is, amelyet a 2015-ben elhunyt korábbi elnökről neveztek el. A világkupa legharcosabb magyar férfi és női versenyzője, Szabó-Tóth Dávid és Tóth Anna vehette át az elismerést. A világkupa eredményei természetesen önmagukért beszélnek, a verseny azonban egy másik szempontból is különleges alkalmat kínált. A Magyar Kick-box Szövetség élén ugyanis június óta új elnök áll:
Juhász Gábor, aki régóta ismert szakemberként, ugyanakkor új lendületet ígérve vette át a sportág irányítását.
A Nemzeti Sportnak adott interjújában a magyar kick-box helyzetéről, terveiről és arról is beszélt, milyen esélyt lát arra, hogy a sportág valamelyik szakága egyszer az olimpiai programban is helyet kapjon.
„Harmincöt éve űzöm ezt a sportágat”
„Harmincöt éve űzöm ezt a sportágat, és nagyon szerettem volna új lendületet hozni bele. Azt érzem, hogy ez most el is indult, és az emberek részéről is azt a visszajelzést kapom, hogy új energia érkezett a szövetséghez. Sok embert sikerült motiválni, és amit korábban a vállalkozásaimban csináltam, azt a lendületet, energiát és aktivitást most itt is szeretném kamatoztatni” – mondta Juhász Gábor.
Az új elnök számára ugyanakkor különösen fontos, hogy vezetőként se szakadjon el attól a közegtől, amelyből érkezett. „Én továbbra is megtartom a klubomat, edzőként is dolgozom, ott vagyok a versenyeken. Fontosnak tartom, hogy ne egy irodából próbáljuk irányítani a sportágat, hanem valóban érezzük, mire van szükségük a kluboknak, az edzőknek és a sportolóknak.”

A kick-box egyik legnagyobb előnye szerinte éppen a sokszínűségében rejlik. A sportágat nagyon fiatalon el lehet kezdeni, a különböző szakágak pedig sokféle lehetőséget kínálnak azoknak is, akik versenyezni szeretnének, és azoknak is, akik elsősorban a mozgás öröméért választják.
„Nagyon széles a merítési lehetőség. A gyerekeknél már nagyon korán el lehet kezdeni a mozgáskoordináció fejlesztését, később pedig többféle irányba lehet továbbhaladni. A kick-boxban ott vannak a küzdősporti szakágak, de ott vannak a formagyakorlatok is. És természetesen nem csak versenysportként működik a rendszer” – részletezte Juhász Gábor, akinek számára a sportág társadalmi bázisának szélesítése is fontos feladat. A cél, hogy minél több klub és minél több ember kapcsolódjon be a kick-box világába.
Nyolcvan-kilencven klub a cél
A magyar szövetség új vezetése konkrét célokat is megfogalmazott.
„Jelenleg nagyjából hetven-egynéhány klubnál tartunk, ezt szeretnénk 80-90 közé felvinni. Nagyon fontos a pénzügyi stabilitás, és szeretnénk tovább fejleszteni az edző- és a bíróképzést is. Ebben az elmúlt években komoly munka folyt, és ezt szeretnénk tovább erősíteni.”
Az elnök szerint a klubrendszer bővítése azért is kulcsfontosságú, mert a magyar kick-box egyik legnagyobb erejét éppen a bázis jelenti. A versenyzői utánpótlás és a nemzetközi eredményesség mögött széles és jól működő hazai rendszer áll. „Nemcsak eredményes versenyzőkre van szükség, hanem jó edzőkre és jó szakemberekre is. Ha ez az alap erős, abból lehet hosszú távon nemzetközi sikereket építeni.”
A magyar kick-box eredményességére az elmúlt években sem lehetett panasz. A sportág versenyzői világversenyeken, Európa-bajnokságokon és a Világjátékokon is bizonyítottak, az elmúlt években a legeredményesebb nem olimpiai sportágként tartotta számon a Kick-bokszot a nem olimpiai sportágakat tömörítő Nemzeti Versenysport Szövetség. A budapesti világkupa pedig újabb visszajelzést adott arról, hogy a hazaiak több szakágban is világ legjobbjai közé tartoznak.
Juhász Gábor szerint ugyanakkor egy pillanatra sem lehet hátradőlni. „A nemzetközi mezőny nagyon erős, és folyamatosan változik. Mindig jönnek fel új országok, új versenyzők, új módszerek. Nekünk is állandóan fejlődnünk kell. Nagyon sokat jelent, hogy rengeteg képzett edző dolgozik a sportágban, és van szakmai tudás, amelyre építeni lehet.”
A jövő nagy kérdése: olimpia?
A sportág fejlődésének egyik legizgalmasabb kérdése természetesen az olimpiai szereplés.
A kick-box jelenleg nem része az ötkarikás programnak, de a sportág nemzetközi helyzete az utóbbi években folyamatosan erősödött. A magyar szövetség új elnöke szerint az is fontos változás lehet, hogy az olimpiai mozgalomban egyre inkább megjelenik az egyes szakágak, versenyszámok önálló értékelése, a Kirtsy Coventry-féle „fit for the future” program szerint nem feltétlenül csak úgy lehet elképzelni a jövőt, hogy egy teljes sportág kerül be az olimpiai programba.
„Ha egy-egy szakág bekerülhet, akkor nekünk is lehet esélyünk. A kick-boxban hét különböző szakág van, és ezek között vannak olyanok, amelyek rendkívül látványosak és népszerűek – mondja az elnök, aki szerint elsősorban a K–1 lehet az egyik olyan szakág, amely megfelelhet egy modern, látványra és nézői érdeklődésre is építő olimpiai program követelményeinek. – A K–1 nagyon látványos, izgalmas szabályrendszer, ráadásul nemzetközileg is rendkívül népszerű. Ha egyszer a kick-boxból valamelyik szakágat választanák ki, szerintem jó eséllyel lehetne az egyik jelölt.”

A magyar elnök ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a sportág sokszínűsége önmagában komoly érték. „Ha valaki nem ringben szeretne küzdeni, ott a tatami. Ha nem kontaktküzdelmet szeretne, választhat más irányt. Tulajdonképpen gyűjtősportág vagyunk, nagyon sokféle lehetőséget kínálunk.”
Az olimpiai szereplésre természetesen még várni kell, de Juhász Gábor szerint a sportágban már most megvan az a szakmai háttér és versenyzői minőség, amely egy esetleges ötkarikás bemutatkozás esetén komoly magyar sikerekre adhatna esélyt.
„Szerintem hozunk magyar olimpiai aranyat”
A világkupa hétvégéjén látott magyar eredmények és a sportág nemzetközi fejlődése alapján az elnök optimista a jövőt illetően. A kérdésre, hogy mit gondolna egy esetleges olimpiai szereplésről, és milyen esélyt látna akkor a magyar versenyzők számára, egyértelmű választ adott.
„Ha része lesz az olimpiai programnak a kick-box valamelyik szakága, szerintem hozunk magyar olimpiai aranyat.”
Erős kijelentés, de Juhász Gábor szerint nem légből kapott az optimizmus.
A magyar kick-box hosszú ideje az egyik legeredményesebb nem olimpiai sportág, amely több szakágban is erős nemzetközi versenyzőket tud felmutatni. A cél ezért nem csupán az, hogy a magyarok továbbra is ott legyenek a világversenyek élmezőnyében, hanem az is, hogy a sportág maga egyre erősebb nemzetközi pozíciót vívjon ki. Az olimpiai álom ma még távolinak tűnhet, de Juhász Gábor szerint a magyar kick-boxnak már most úgy kell építkeznie, mintha egyszer valóban eljönne ez a pillanat. És ha eljön, az új elnök már azt is tudja, mit várna tőle. Magyar olimpiai aranyat.
ROY BAKER: A 2036-OS OLIMPIA LEHET A KICK-BOX NAGY ESÉLYE
A budapesti világkupán a Nemzeti Sport interjút készített Roy Bakerrel, a kick-box világszövetsége, a WAKO elnökével is. A nemzetközi szövetség első embere szerint a sportág az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, és egyre több multisporteseményen kap helyet.
„A következő fontos állomást 2027 jelentheti, amikor a kick-box hivatalos sportként jelenik meg több jelentős nemzetközi multisporteseményen is, ott lesz az Európai és Afrikai játékokon és vélhetően a Pan-Amerikai világeseményen is” – mesélte lelkesen a világszövetség elnöke.

Az olimpiai programba kerülés azonban továbbra is a sportág legnagyobb álma. Roy Baker szerint a 2032-es brisbane-i olimpia esetében már kevés a mozgástér, így 2036 jelentheti a következő komoly lehetőséget. A WAKO elnöke szerint ugyanakkor ebben fontos szerepe lehet annak is, hogy melyik ország kapja meg az olimpia rendezését.
„Ha olyan ország kapja az olimpia rendezését, ahol erős a kick-box, akkor 2036-ban valamelyik versenyszámunkkal ott lehetünk a programon” – fogalmazott Baker.
MÓRÁDI ZSOLT: KÁLNOKI-KISS ATTILA TÁRGYALT A HAZAI ÉS NEMZETKÖZI VEZETŐSÉGGEL
A 31. Magyar Kick-box Világkupa szombati napján Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár is ellátogatott a BOK Sportcsarnokba, ahol a sportág magyar és a nemzetközi szövetségi vezetőivel is egyeztetett a kick-box jövőjéről.
A Nemzeti Sportnak Mórádi Zsolt, a Magyar Kick-box Szövetség alelnöke, tízszeres világbajnok, a WAKO máig egyetlen vb-címeit tekintve világrekordere, az európai-, és világszövetség vezetőségi tagja számolt be a találkozóról.

Az egyeztetésen Juhász Gábor, a magyar szövetség új elnöke, Roy Baker, a WAKO elnöke és Espen Lund, európai elnök is részt vett. A felek a magyar kick-box jövőjéről, a sportág nemzetközi helyzetéről és a következő évek nagy versenyeiről is tárgyaltak. Kiemelt téma volt a budapesti világkupa jövője és további fejlesztése, valamint a magyar szövetség nemzetközi versenyrendezési terve is. Mórádi Zsolt szerint a sportág számára fontos lehetőség a megpályázni kívánt 2028-as Európa-bajnokság, amely újabb jelentős nemzetközi eseményt hozhatna Magyarországra, s amely kvalifikációs versenye lesz a 2029-es Karlsruhéban rendezendő Világjátékoknak.
A tárgyalások összességében azt erősítették meg, hogy a magyar kick-box nemcsak eredményességben, hanem versenyrendezésben és sportdiplomáciai kapcsolatokban is szeretné tovább erősíteni nemzetközi pozícióját.
A 31. MAGYAR KICK-BOX VILÁGKUPA FELNŐTT MAGYAR ÉRMESEI
Pointfighting: 1. Bumba Mason (94 kg, +94 kg), 1. Halker-Király Team (csapat), 2. Kozma Kornél (+94 kg), 3. Viczián Dániel (63 és 69 kg), 3. Bálint Martin (74 kg és Grand Champion), 3. Török Szonja (50 kg), 3. Petró Lili (55 kg), 3. Bárdos Inez (Grand Champion)
Light-contact: 2. Veszelovszki Péter (79 kg), 2. Kolozsvári Kinga (55 kg), 3. Kajtár Bence (79 kg), 3. Vakán Viktória (55 kg)
Kick-light: 2. Kiss Levente (63 kg), 3. Vakán Viktória (55 kg), 3. Bartus Mónika (60 kg)
Formagyakorlat: 1. Udvarhelyi Fanni (zenés), 2. Kakas Hunor (kreatív és zenés), 2. Schersing András (kreatív fegyveres), 2. Udvarhelyi Fanni (kreatív), 2. Tar Petra (kreatív fegyveres és zenés fegyveres), 3. Schersing András (zenés fegyveres)
Full-contact: 1. Tóth Anna (60 kg), 1. Mezei Nikolett (70 kg), 3. Czégény Erik (63.5 kg), 3. Gyevi-Tóth Sarolta (52 kg)
Low-kick: 1. Kéri Valentina (65 kg).
K–1: 2. Szabó-Tóth Dávid (86 kg), 3. Polócz Patrik (54 kg), 3. Pelle Péter (67 kg)


Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben







