Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Befejezte szereplését a ritmikus gimnasztika világbajnokságon a magyar küldöttség, miután eldőlt, hogy az egyéni után csapatban nem lesznek érdekeltek a vasárnapi szerenkénti döntőkben.
A Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina, Pesti Dalma, Szabados Dóra és Urbán-Szabó Mónika összeállítású kéziszercsapat előbb 3 karikával és 2 buzogánnyal mutatta be gyakorlatát. Azt előre lehetet tudni, hogy ez a gyengébbik „számuk”, de mivel komolyabb hibát nem követtek el a lányok, az ezért kapott 24.650-ös pontszám teljesen reális volt.
Nem így az 5 labdás, amellyel anyagerőssége miatt a szerenkénti döntőre pályáztak, azonban a pontozók mindössze egy tizeddel értékelték csak többre az amúgy 26 pont fölé várt gyakorlatot. A magyar küldöttség óvott, de a zsűri ezt követően sem változtatott a pontszámon. Öröm az űrömben, hogy a hátralévő gyakorlatoktól függetlenül, összesítésben a legjobb 24 között végeztek, amivel kiharcolták a jövő évi, ugyancsak kvalifikációs vb indulási jogát.
Végül első gyakorlatukkal a 20., a másodikkal a 14. helyet szerezték meg, míg összesítésben a 16. helyen végeztek. A világbajnoki címet a spanyolok szerezték meg mindkét szeren a legjobb pontszámot elérve, az ezüst a japánoknak, a bronz a braziloknak jutott, s a dobogósok egyben olimpiai kvótát is szereztek.
RITMIKUS GIMNASZTIKA
Világbajnokság, Frankfurt (Németország)
Összetett kéziszercsapat. Világbajnok: Spanyolország (Ines Bergua Navales, Andrea Corral, Andrea Fernandez, Marina Cortelles, Lucia Munoz, Salma Solaun) 57.450 pont, 2. Japán (Hanamura, Nisimoto, Manabe, tagucsi, Tanabe, Tanaka) 56.700, 3. Brazília (Arakaki, Caminha, Goncalves, Kurunczi, Pereira, Pircio) 55.500, … 16. Magyarország (Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina, Pesti Dalma, Szabados Dóra és Urbán-Szabó Mónika) 49.400








