Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Pontevedra
2026.09.24. 14:55
null
Szalai öröme a célban (Fotó: World Triathlon)
Rögtön óriási magyar sikerrel indult a világbajnoki nagydöntő: a 18 éves Szalai Fanni megnyerte a juniorvilágbajnoki címet.

Szalai Fanni még csak az idén lépett be a junior korosztályba, de már 2024-ben és 2025-ben is felállhatott a világbajnoki dobogóra. A fiatal magyar tehetség a két ezüstérme után szeretett volna aranyat nyerni, amire előzetesen neki volt a legnagyobb esélye a 68 tagú mezőnyben.

Ezt mutatja az 1-es rajtszám is, valamint a nyári berobbanása a felnőttek közé: Tiszaújvárosban világkupát nyert, a világbajnoki sorozatban bravúros 9. hellyel mutatkozott be Hamburgban, majd 13. lett Londonban. A Kropkó Mártával, Dévay Márkkal és Lehmann Csongorral közösen alkotott mixváltójuk pedig vb-ezüstérmes és Európa-bajnok lett, ezekből a sikerekből ő is vastagon kivette a részét.

Látva csütörtök délelőtti teljesítményét, az igazság az, hogy egy pillanatig sem volt kérdés, kinek a nyakába akasztják majd az aranyérmet. Már az úszás első méterein az élre tört, mondhatni rajt-cél győzelmet aratva ezzel. A versenyzők Pontevedra jelképe, a Tirantes híd előtti pontonról ugrottak a vízbe. Mire a Senda do Río Lérez híd elé értek, a 18 éves tehetségnek már több testhossz előnye volt, miután visszafordultak a 750 méteres úszás második felére, a többiek már bottal üthették a nyomát.

A depóhoz a megszokottnál hosszabb útvonal vezetett, majd miután levetkőzte magáról a neoprént, bringára pattant. Négy kör, összesen 20 kilométer. Az előnye nem csökkent az üldözőkhöz képest, az 5 kilométeres futást több mint fél perces, kényelmes fórral kezdhette meg. Hogy a többiek érezzék, semmi esélyük, már az első kört nagyon megnyomta, de a teljes távot figyelve is az övé lett a legjobb futóidő, 16:17 perc.

A helyi városi atlétikai stadionban kialakított célegyenesbe már úgy fordulhatott be, hogy az ünneplésre is maradt lehetősége. Ezt ki is használta: immár Szalai Fanninak hívják a junior-világbajnokot. A célban az öröm mellett a felszabadultság jele volt az elérzékenyülés, hiszen már a legutóbbi két évben is nagyon szerette volna ezt a címet. Úgy, hogy akkor még nem is volt junior korú…

A verseny másik három magyarja is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Kropkó Jázmin végig Szalai egyik első számú üldözője volt, csupán 19 másodperccel maradt le a dobogóról és lett az 5. legjobb. Szász Csenge szépen lépdelt felfelé futásban, egészen a 12. helyig, ahogyan a huszonegyedikként záró Miszlai Míra is a mezőny első harmadában végzett.

A fiúknál a svájci Thibault Rivier óriási hajrával rázta le magáról a portugál Dinis Ferreirát a vb-címért. Holba Zsombornak az úszás nem sikerült jól, de a végén futásban megrázta magát és egészen a 19. helyig sikerült feljönnie. Kendeh-Kirchknopf Sebestyén a második csoportban kezdhette meg a kerékpározást, a bukásokból ő is kimaradt, végül a 41. helyen ért célba.

A világbajnoki nagydöntő péntek délelőtt a paratriatlonosok versenyével folytatódik, többek között a PTS5-ös kategória Európa-bajnokával, Mocsári Bencével. Aztán délután jönnek az U23-asok, előbb a nők, majd a férfiak.

TRIATLON
VILÁGBAJNOKI NAGYDÖNTŐ, PONTEVEDRA
JUNIOROK
NŐK 
Világbajnok: Szalai Fanni (Magyarország) 59:21 perc, 2. Anouk Danna (Svájc) 59:58, 3. Kimey Casanova (Svájc) 1:00:39 óra, …5. Kropkó Jázmin 1:00:58, …12. Szász Csenge 1:01:59, …21. Miszlai Míra 1:02:41
FÉRFIAK
Világbajnok: Thibault Rivier (Svájc) 54:05 perc, 2. Dinis Ferreira (Portugália) 54:07, 3. Jelle Kaindl (Ausztria) 54:17, …19. Holba Zsombor 55:15, …41. Kendeh-Kirchknopf Sebestyén 56:44

 

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
26 perce

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
3 órája

Jön a triatlon ünnepi hosszú hétvégéje Pontevedrában

Egyéb egyéni
22 órája

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
2026.09.21. 12:00

Triatlon: Dévay Márk és Kropkó Márta sikerei Karlovy Varyban

Egyéb egyéni
2026.09.13. 21:42

Triatlon: egy ezüst, egy bronz a zágrábi junior Európa-kupa-viadalon

Utánpótlássport
2026.09.13. 14:20

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Lehmann Csongor negyedik lett a SuperTri-döntőben

Egyéb egyéni
2026.09.07. 08:57