Bor Barna: Van, akinek az edzőtábori munkája is nulla, ha azt bármennyivel megszorzom, nulla marad

– Korábban úgy fogalmazott, a lányok a „tökösek” a válogatottban. Mi lehet ennek az oka, és hogyan lehetnének azok a férfiak is?
– A női szakág valóban eredményes, de valljuk be, ez leginkább két-három klubnak köszönhető. Az ottani szakmai munka valószínűleg jól működik. Erre a napi munkára szövetségi kapitányként nekem csak időnként van rálátásom. Várható változás abban, hogy inkább központosítva készüljünk a versenyekre, akkor könnyebb lesz átlátni, ki hol tart. Úgy néz ki, Pakson, a Honvédban és Cegléden jó munka folyik, különben nem érnének oda a sportolóik, ahová. Azért azt is látni kell, hogy a férfimezőny sűrűbb, talán még többet kell edzeni a jó eredményekhez.

– Miben van leginkább lemaradásunk a sportág legjobbjaihoz képest?
– Sokszor mondom, a szem a lélek tükre. Már abból látom, ki milyen állapotban van a versenynapon, ha belenézek a szemébe. Ismerem őket, és akiben látom a tüzet, arról tudom, a falon is képes átmenni. Sajnos többekből ez hiányzik. Nem akarok senkit sem megbántani, de – még ha a kellő munka el is van végezve – az önbizalom mintha hiányozna néhányakból. Vagányan kell odaállni és keményen verekedni, küzdeni.

– Akkor egy jó sportpszichológus elég lenne?
– Adott esetben elképzelhető, de fontosabb, hogy megtaláljuk, az egyes versenyzők miben hisznek. Ha a munkában, akkor még többet kell edzeni, ha viszont nem tudja, miben, akkor el kell gondolkodni és változtatni, mert az irány nem feltétlenül jó. Nem lehet mindig a „legközelebbre” várni és kifogásokat keresni.

– Úgy érzi, ez jellemző?
– Inkább azzal foglalkozom, amit a szőnyegen látok, a teljesítménnyel. Van, akinek az edzőtábori munkája is nulla, ha azt bármennyivel megszorzom, nulla marad. Vannak ugyanakkor olyanok is, akik tényleg keményen edzenek, csak valami oknál fogva még nem tudják learatni a munkájuk gyümölcsét, és itt jön képbe megint a korábban említett önbizalom…

– Kikkel elégedett, és akinek változtatnia kell, annak min?
– A női szakágat mindenképp kiemelném. Gyertyás Róza a legtöbb versenyén pontszerzőként képes végezni, Pupp Réka is dicséretet érdemel, nehéz ellenfelet győzött le a második körben, aztán egyetlen rossz döntés, egyetlen pillanatnyi kihagyás a versenyébe került, de ilyen előfordul. Sérülésből jött vissza, és láttam, hogyan készül a vébére, Szkopjében is ott voltam az Európa-kupán, amit megnyert, tényleg mindent megtett, amit tudott. Amit Kriza Anna csinált, fantasztikus volt, egy pillanatig nem adta fel, világklasszisokat dobott el, nagyon közel volt a bronzéremhez. Rá egészen biztosan lehet építeni a jövőben. Mondtuk neki az edzőjével, hogy sok van benne, most már talán el is hiszi, hogy Los Angeles kell, hogy lebegjen a szeme előtt. A férfiakkal kapcsolatban van hiányérzetem. Pongrácz Bencében több van, Eb-bronzérmes, de ennél jobban kell hajtani, mert a lehetőségek fogynak, és ha nem változik semmi, lemaradhat az olimpiáról. Képes-e kvalifikálni? Azt gondolom, igen, de át kell gondolnia, mit hogyan csinál. Egy súlycsoporttal feljebb, 73 kilóban Gábor Áron nagyon peches volt. Korábban nagy sztárokat is megvert, például az azeri vébébronzérmes Rasid Mammadaliyevet, jó irányba halad. Szabó Áronnak is voltak nagyobb győzelmei, de a felkészülése szerintem kevés, és valószínűleg a hite is kicsit elhagyta, pedig nagyon tud dzsúdózni. Látszik, hogy tehetséges, tud pontos lenni, de rá kell kapcsolni. A 90 kilósaink útja nem jó. Nerpel Gergely ügyes, robbanékony, de az állóképessége gyenge. Sáfrány Péteren a korábbi sérülései miatt látszik a bizonytalanság. Pedig edz, megcsinál mindent, amit mondanak neki, de szüksége lenne önbizalomra, hogy lássa, nem elég „csak egy jót küzdeni”, hanem nyerni kell.

– Mit tud mondani nekik, hogy tartsa bennük a lelket, ha a munka ellenére nem jönnek az eredmények?
– Azt, hogy engem nem tudnak átvágni. Belenézek a szemükbe, és látom, hogy nem bíznak magukban. Akkor viszont meg kell találni azt, amiben bíznak. Járjanak el templomba, vagy csináljanak bármit, ami segít. De ezt nekik kell megtalálni. Én a munkában hittem dzsúdósként, és Hangyási Laci bácsi, a mesterem is erre tanított. Azt biztosan nem veszi el senki.

– Reális a két pontszerző helyezés, amit a magyar válogatott szerzett, és ön is célul tűzte ki a vébé előtt?
– Igen. Persze lehetett volna belőle több, de azt jó tudni, hogy Kriza Annával már a felnőttmezőnyben is számolhatunk.

– Hogyan néz ki a válogatott programja az év végéig?
– Abu-Dzabiba a Grand Slamre, Zágrábba a Grand Prix-re tervezünk utazni, aztán év végén a Mesterek tornájára Tádzsikisztánba. November elején csapat Európa-bajnokság lesz, oda fiatal kerettel készülünk, hogy olyanok is kapjanak lehetőséget a nemzetközi mezőnyben, akik korábban nem vagy csak keveset kaptak.