Kriza Anna: Ha az elején mondják, aláírtam volna, de a bronzmeccs után van bennem hiányérzet
– Hogy érezte magát élete első világbajnokságán a felnőttek között?
– Az elmúlt két hétben már nagyszerűen voltam, mintha összeállt volna valami, ami korábban nem – mondta Kriza Anna. – Jól mentek a dolgaim, a versenynapon pedig nem gondolkodtam nagyon előre, nem ábrándoztam arról, mi lesz velem, hanem mindig az aktuális feladatomra, a következő küzdelmemre összpontosítottam, ez pedig az ötödik helyre lett elég. Ha az elején mondják, aláírtam volna, de a bronzmeccs után van bennem hiányérzet.
– Izgult újoncként ebben a mezőnyben?
– Nagyon. Egyébként is nagyon izgulós vagyok, és sokszor emiatt is veszítek el mérkőzéseket, pedig közben már nem szorongok, inkább előtte, akkor viszont nagyon intenzíven. Most viszont tudtam magamra koncentrálni, és egy idő után kizárni az izgatottságot, amihez az edzőim, a szakmai stáb és a barátaim segítsége is nagyon kellett.
– Nem látszott, hogy izgulós, sokkal inkább magabiztosság, győzni akarás tükröződött az arcáról – belül is így élte meg?
– Igen. Korábban sokszor meccs közben is az órát néztem, most eszembe sem jutott, amit annak tudok be, hogy tökéletesen az aktuális küzdelemre figyeltem, és ez kellett ahhoz, hogy eredményes tudjak lenni – ezt mindenképpen magammal akarom vinni erről a vébéről.
– A szövetségi kapitány, Bor Barna azt mondta a szünetben, a földharc nem tartozik a legerősebb fegyverei közé, mégis első két ellenfelét a szőnyegen fekve győzte le fojtással. Bővítette a repertoárját?
– Lehet, hogy nagyon mélyen valami van bennem, és el kéne kezdenem dzsúdzsucuzni… De a viccet félre téve, igyekszem mindig elkerülni a földharcot, most viszont bejött, jól álltak a csillagok.
– Elég magas a 63 kilogrammos mezőnyhöz képest. Ki tudja ezt használni?
– Előny és hátrány is tud ez lenni, nekem most jól jött, hogy hosszabbak a végtagjaim, hamarabb elérem az ellenfeleket, mint ők engem, emiatt a fogásfelvételem domináns lehet. Éppen erre igyekeztünk az edzőimmel építeni, hogy a kezem villámgyors legyen, hamar felvegyem a fogást, és onnantól el tudjam kezdeni mozgatni a riválisokat.
– A francia Clarisse Agbegnenou ellen a meccs vége felé már két intése volt, és úgy tűnt, fárad. Így volt?
– Próbáltam húzni az időt, ahogy csak lehetett, mert nagyon ügyes, veszélyesen mozog, hihetetlenül jól veszi fel a fogást, össze van rakva, de hát az eredményei is magukért beszélnek. Nem is tudom, mi adott erőt ahhoz, hogy megnyerjem azt a csatát. Biztos, hogy sokat fogom még elemezni ezt a tornát.
– Szokta figyelni a sorsolást? Hogyan állt neki a versenynapnak, ha látta, hogy legkésőbb a negyeddöntőben már világklasszis ellenfele lehet?
– Mindig megnézem, igen, de ezúttal kitaláltam, hogy nem fogom – ezt öt percig bírtam… Egyből az élő sorsolás után megnéztem, hova kerültem. Mivel Agbegnenou az ágam legtetején volt, én meg a legalján, azon nem gondolkodtam, hogy vele mikor és hogyan meccselhetek. Bíztam benne, hogy összekerülünk, hiszen az azt jelenti, hogy már eljutottam a legjobb nyolcig, de arra nem gondoltam, hogy így megverem.
– Nemcsak győzelmei, látványos győzelmei voltak szerdán. Az azeri szurkolókat is belelkesítette a bronzmeccsen.
– Örülök neki, hogy kívülről is szórakoztató volt a nézőknek. Úgy éreztem, kézben tartom a meccset a cseh lány ellen, még ha az eredmény mást is mutat, de van még időm rá, hogy tovább tudjak fejlődni.
– Már az első, tévének adott interjújához képes is boldogabbnak tűnik. Kezdi értékelni az ötödik helyet?
– Igen, értékelni kell ezt is!
