Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Mensur Suljovic nagyot menetelt Bázelben, Jehirszki Györgyöt pénteken még nyögvenyelős mérkőzésen győzte le, mielőtt szombaton Michael van Gerwent, vasárnap pedig Ross Smitht és Dirk van Duijvenbodét is kiejtette, mielőtt az elődöntőben vereséget szenvedett Luke Humphriestől.
A szerb származású osztrákot a vasárnap délutáni nyolcaddöntős sikere után a közösségi médiában támadta Smith, aki zokon vette, hogy a dobásai alatt Suljovic a közönséget hergelte, és így tett akkor is, amikor az angolnak 5–5-nél meccsnyilai voltak. Ross Smith leírta, hogy profi dartsosként ilyen körülmények között is be kellett volna dobnia a meccsnyilakat, de azért odaszúrt Suljovicnak a trükközéséért. „Ha p.csfej akar lenni, akkor legyen, de a karma utoléri” – fogalmazott Smith.
Az esti negyeddöntőben Van Duijvenbode elleni győzelme után a színpadi interjúban szembesítették Smith üzenetével, amire úgy reagált: „Mi a baja? Úgy hisztizik, mint a nők! Angliában és mindenhol a szurkolók ellenem vannak. Most mellém álltak, és ő emiatt hisztizik? Dobja be a meccsnyilakat, akkor már otthon lennék a feleségem legnagyobb örömére.”
Ezt követően hétfőn Smithtől és a nőktől is bocsánatot kért.
„Elkapott a pillanat heve, élveztem a szurkolók támogatását, nem tudtam, hogy Rossnak meccsnyilai vannak. Utólag belegondolva értem, miért gondolta, hogy sportszerűtlen voltam, nem a megfelelő pillanatban integettem a szurkolóknak, amiért bocsánatot kérek Rosstól, akit a világ egyik legjobb dartsosának tartok, és nagyon tisztelek – írta Suljovic. – A nőkről tett megjegyzésem is elfogadhatatlan, sohasem szabad ilyet mondani. Minden hölgytől elnézést kérek emiatt.”
Suljovic azt írta, a darts az érzelmek és a sportszerűség játéka, és vasárnap az esetében az érzelmek elnyomták a másik oldalt.










