Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

2026.10.15. 19:26
null
Fotók: ETTU
A 20 éves német Annett Kaufmann a nála 43 esztendővel idősebb, luxemburgi színekben versenyző Ni Xia Liannal találkozik pénteken női egyesben a ljubljanai asztalitenisz Európa-bajnokságon.

„Az édesanyám, de kis híján a nagymamám is lehetne. Még soha nem játszottam ellene, remélem, hosszú mérkőzés lesz, mert a hét szettet talán jobban bírom majd erővel, mint ő” – mondta a nyolcaddöntős találkozóról a németek junior-világbajnoka.

Ni szülőhazája, Kína csapatával már 1983-ban világbajnoki címet szerzett. Luxemburgot 1991 óta képviseli, s 1998-ban, illetve 2002-ben Európa-bajnoki aranyérmet ünnepelhetett, utóbbi viadalon ráadásul vegyes párosban is győzött. Két éve, Párizsban 61 évesen lépett asztalhoz, ezzel minden idők legidősebb asztaliteniszezője lett, aki egyéniben olimpián szerepelt. Most az a célja, hogy ott legyen két év múlva Los Angelesben is.

A világranglistán 43. Kaufmann és a 114. Ni Xia Lian összecsapása pénteken 16.10 órakor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38

Asztalitenisz, egyéni Eb: mindkét férfipárosunk túljutott a selejtezőn

Egyéb egyéni
2026.10.12. 17:45

Asztalitenisz, egyéni Eb: egy vegyes párosunk már főtáblás

Egyéb egyéni
2026.10.11. 20:35

Asztalitenisz: nyolc magyar játékos utazik a ljubljanai Eb-re

Egyéb egyéni
2026.10.06. 15:53

Huszonnyolc év után nincs kínai asztaliteniszező a férfi világranglista dobogóján

Egyéb egyéni
2026.10.05. 19:09

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
2026.09.27. 17:57