Ekl: a Sturm magabiztos előnyt szerzett a Slovan ellen

T. Z.T. Z.
2024.02.15. 20:55
A Sturm hazai pályán négyet rúgott a Slovannak (Fotó: Sturm Graz/Facebook)
Az Európa-konferencialiga rájátszásának első felvonásait rendezték csütörtökön. A kora esti programban a Sturm Graz háromgólos előnyt szerzett a Slovan Bratislava ellen, a Molde szoros meccsen verte meg a Legiát, a Frankfurt négygólos meccsen játszott döntetlent az Union Saint-Gilloise vendégeként, míg a Ferencváros 1–0-s vereséget szenvedett Pireuszban.

A hazai pályán játszó Sturm Graz semmit nem bízott véletlenre a Slovan Bratislava ellen, és már a 4. percben megszerezte a vezetést. Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak, négy perccel később Gerson Rodrigues váratlanul egyenlített. Ezzel jó helyzetbe került a Slovan, de csak egy ideig, hiszen ezután nagy rohamokat indított a Sturm, aminek nem tudott ellenállni a pozsonyi együttes – s ennek újabb három hazai gól lett az eredménye. A pontot az „i”-re Amady Camara tette fel a 91. percben, amivel kialakította a 4–1-es végeredményt és valószínűleg el is döntötte a továbbjutás kérdését.

A másik három mérkőzés jóval több izgalmat hozott. Portálunkon is beszámoltunk arról, hogy a Ferencváros egygólos vereséget szenvedett Pireuszban az Olympiakosz vendégeként. A Molde már háromgólos előnyben is volt a Legia Warszawa ellen, de a lengyelek feltámadtak és két gólt is szereztek a második félidőben, így abszolút nyílttá tették a visszavágót. Hasonlóan nagy hátrányt dolgozott le az Union Saint-Gilloise: a belgák 10 perc után már kétgólos hátrányban voltak a jóval esélyesebb Frankfurt ellen, azonban előbb szépítettek, majd a második félidőben az egyenlítést is megszerezték. A párharc esélyese így is a Frankfurt, amely a visszavágón hazai pályán kiharcolhatja a továbbjutást, igaz, ott már nem hibázhat. 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Sturm Graz (osztrák)–Slovan Bratislava (szlovák) 4–1 (Biereth 4., Gorenc-Sztankovics 27., Kiteisvili 54. – 11-esből, Camara 90.+1., ill. Rodrigues 8.)
Kiállítva: Weiss (78. – Slovan)
Olympiakosz (görög)–Ferencvárosi TC 1–0 (el-Kabi 83.)
Union Saint-Gilloise (belga)–Eintracht Frankfurt (német) 2–2 (Rasmussen 31., G. Nilsson 68., ill. Saibi 3., Kalajdzic 10.)
Kiállítva: Vanhoutte (78. – Union)
Molde (norvég)–Legia Warszawa (lengyel) 3–2 (Gulbrandsen 12., 19., Kaasa 24., ill. Josué 64., Augustyniak 71.)

 

Legfrissebb hírek

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Emberelőnyben kétgólos hátrányból fordított a Dinamo Zagreb; a Sturm Graz összesítésben átgázolt a Heartson

Bajnokok Ligája
2026.07.28. 23:04

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 19:59

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 19:24

A Paks és a DVSC szerdán kap ellenfelet a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.06.16. 09:38

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
2026.06.13. 15:53

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
2026.05.21. 20:10