Az ETO FC-nél a háttérrésznek kell utolérnie a csapatot

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.08.23. 14:07
null
A győriek előnyből várhatják a visszavágót (Fotó: Kovács Péter)
Havas Máté, az ETO FC operatív és akadémiai igazgatója volt a Nemzeti Sportrádió vendége. A beszélgetés során elsősorban a kisalföldiek nemzetközi kupaszereplése, valamint a klub körülményei kerültek szóba.

A beszélgetés során több játékos személye is szóba került, Miljan Krpiccsel kezdtek, akit sérülés miatt le kellett cserélni a Rapid elleni csütörtöki mérkőzés második félidejében.

„Ahogy a régi öregek mondják, a bokasérülés nem sérülés. Mindent megteszünk azért, hogy pályára léphessen a bécsi visszavágón” – mondta Havas Máté, aki a Rapid elleni mérkőzéssel kapcsolatban azt mondta, hogy az osztrákokat ott fogták meg, ahol a legjobban fáj nekik.

Szóba került Samsindin Ouro szerepe, aki az előző idényben főleg védekező középpályásként szerepelt, most viszont többször is támadóbb szerepet kap Borbély Balázstól.

„Ouro számára az fekszik a legjobban, ha a center mellett szerepelhet. Mert a visszatámadásoknál nagyon hatékony tud lenni, sőt hatékonyabb, mint a hatos poszton.”

A togói-német középpályás a tervek szerint legkésőbb augusztus 31-én csatlakozik a DAC-hoz, de felmerült a kérdés, hogy továbbjutás esetén nem lehet-e kölcsönvenni őt a dunaszerdahelyiektől? Havas szerint erről csak a Rapid elleni visszavágó után lehet érdemben beszélni.

Az igazgató beszélt az éppen Dunaszerdahelyről érkezett Csinger Márkról, aki zökkenőmentesen illeszkedett be a csapatba, és kiválóan pótolja az Izraelbe távozott Heitort, szerinte a fiatal védő itt a következő szintre léphet, mivel mindig magas átlagot hoz.

Természetesen szóba került a győri stadion gyepének problémája, az AIK és a Rapid ellen is látható volt, milyen problémát okoz a gombásodás.

„A klubon belül vannak alapelveink, többek között az, hogy amire nem tudunk hatást gyakorolni, azzal nem foglalkozunk, mert csak elviszi a fókuszt. A csapat nem beszélt róla, meg kellett oldani a feladatot, és ezt megpróbáljuk a magunk javára fordítani. A háttérrész amúgy próbálja utolérni a csapatot. Mindenhonnan hozunk haza valami ötletet, amit már másnap be lehet építeni. A gyepszőnyegre visszatérve, ezt a válogatott szünet alatt kicserélik. Ez tervben volt, mert a legidősebb gyepszőnyeg az NB I-ben. Ezzel is próbáljuk utolérni a csapatot.”

Havas Máté a további igazolásokról nem tudott beszélni, mint elmondta, ez a sportigazgató dolga, aki természetesen figyeli a piacot, és nem unatkozik.

 

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
2026.09.24. 19:44

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Borítékolható, hogy lesz dolga a kapusoknak a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 08:14

Izgalmas döntetlent játszott az ETO University és a Tatabánya

Kézilabda
2026.09.18. 20:13

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Az ETO FC négymilliárd forintra és a jövőjére váltotta az aranyérmet

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 06:30