Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

M. B.M. B.
2026.07.23. 19:40
A kiutazó skót drukkerhad sem tudta kiszurkolni a győzelmet Pristinában (Fotó: Getty Images)
Csütörtökön folytatódott a nagyüzem a labdarúgó Konferencialiga második selejtezőkörében.

A játéknap első mérkőzésén komoly meglepetés született, a skót Hibernian ugyanis 2–0-s vereséget szenvedett a koszovói Malisheva vendégeként. Az Austria Wien a lett Liepaja otthonában hozta a kötelezőt, míg a kolozsvári CFR az örmény Alaskert vendégeként játszott döntetlent. 

Bohózatba illő jelenet után megadott tizenegyessel nyert a DAC
A szerző felvétele

Ezúttal ismét magyar zászlók lenghettek a stadionban, hiszen nem bajnoki vagy hazai kupamérkőzésről, hanem európai kupatalálkozóról volt szó, ahol a magyar zászló használata nem tiltott. A hazai csapat azonban magyar játékos nélkül lépett pályára, mivel a klub nem nevezte a Konferencialiga-keretbe a magyar U21-es válogatott csapatkapitányát, Tuboly Mátét.

Az első félidő felejthetőre sikerült, igazi idény eleji mérkőzést láthatott a 4923 néző, köztük mintegy 250 Velez-szurkoló. A bosnyákok kiválóan megszervezték a védekezésüket, a hazaiak pedig csak nehezen találták a rést rajta. A sárga-kékek kevés helyzetet dolgoztak ki, több lövésük célt tévesztett, egyedül Ammar Ramadan próbálkozásánál kellett védenie a mostariak kapusának, Faris Ribicnek.

A második félidő már egészen más képet mutatott. A DAC beszorította ellenfelét, egymást követték a lövések és a veszélyes beadások.

Egy óra játék után ritkán látható jelenet után jutott tizenegyeshez a hazai csapat. Anes Omerovic, a Velez védője kézzel fogta meg a kapus kirúgását, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Giorgi Gagua magabiztosan értékesítette.

Nem sokkal később nagyot hibázott a hazai védelem, de a bosnyákok nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel. A túloldalon kétszer is Gagua lábában volt a második gól, ám egyik alkalommal sem sikerült pontosan befejeznie az akciót.

Mivel további gól nem esett, a jövő heti visszavágóra egygólos előnnyel utazik a Dunaszerdahely. 
(D. T.)

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
BAJNOKI ÁG
Flora Tallinn (észt)–The New Saints (walesi) 1–0
FŐÁG
Malisheva (koszovói)–Hibernian (skót) 2–0
Alaskert (örmény)–CFR Cluj (romániai) 1–1
Liepaja (lett)–Austria Wien (osztrák) 0–2
Panevezys (litván)–Tobol (kazah) 1–1
Dila (grúz)–Apollon Limassol (ciprusi) 0–4
HJK (finn)–Coleraine FC (északír) 5–0
Paide Linnameeskond (észt)–Zira (azeri) 1–0
AEK Larnaca (ciprusi)–Beitar (izraeli) 0–1
Raków Czetochowa (lengyel)–Valletta FC (máltai) 3–1
RFS (lett)–Vestri (izlandi) 4–1
DAC 1904 (szlovákiai)Velez Mostar (bosnyák) 1–0
 

 

Legfrissebb hírek

Vas Gábor öngólja után Böde gyönyörű gólt lőtt, de kikapott a Paks

Európa-konferencialiga
4 perce

Cibla Flórián remek gólja döntött, a Debrecen előnnyel utazhat Örményországba

Európa-konferencialiga
2 órája

Dzsudzsák, Lang és Cibla is kezd a Lokiban a Pjunik ellen

Európa-konferencialiga
4 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
23 órája

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:54

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
Tegnap, 17:56

Dzsudzsák Balázs: Nagy öröm, hogy még európai kupameccset játszhatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:32

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
Tegnap, 13:06