Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.08.12. 16:43
null
Efraín Juárez (Fotó: Török Attila)
Máris az idény legfontosabb mérkőzése következik az ETO FC-nek, hiszen kiesés esetén elbúcsúzik egyik nyár elején kitűzött céljától, az európai alapszakasztól – egy biztos, az ETO támad majd a Riga FC ellen!

KÉT KIEMELT CÉLJA volt az ETO FC-nek az idény kezdetekor: bejutni valamelyik európai kupasorozat alapszakaszába, a bajnokságban pedig megtartani a versenyképességet, azaz ha a címvédés esélye csekély is (vesztett pontok tekintetében az ETO a legjobb az NB I-ben három forduló után, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva), törekedni kell a dobogós helyezés elérésére vagy a kupagyőzelemre, hogy visszatérjen Európába a klub 2027 nyarán is. Nos, augusztus 13-án az egész idényt meghatározó összecsapás következik a Riga ellen, hiszen 1–0-s hátrányból kell fordítani az európai álmok életben tartásáért.

„Ez az eddigi legfontosabb meccsünk a szezonban, hiszen a továbbjutás a tét az európai kupasorozatban – mondta a Riga FC elleni, 1–0-s hátrányról induló Konferencialiga-selejtező-visszavágó előtt Efraín Juárez, a győriek vezetőedzője. – Az ETO célja az alapszakaszba jutás, a másik pedig, hogy jövőre visszatérjen ide a csapat. Nem lesz könnyű meccs, mert mindennap új helyzetet kell kezelnem a távozó, távozni vágyó játékosok miatt. Hiszek azokban, akik pályára lépnek csütörtök este, minden adva van ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el.”

A Nemzeti Sport azt kérdezte a mexikói szakembertől, hogy az edzésbe visszatérők, Csinger Márk és Zseljko Gavrics, a múlt héten szerződtetett Leon Balogun, valamint a felépülő Daniel Stefulj mekkora erősítést jelentenek a jelenlegi helyzetben.

„Mindennap máshogy kell terveznem, folyamatosan új kihívásokkal szembesülök, huszonnégy óránként változnak a dolgok. A játékosok hallanak valamilyen ajánlatot, megsérülnek, tárgyalnak, felépülnek, rendkívül zajos körülöttünk a helyzet. Akik edzenek, hatalmas alázattal dolgoznak, és megérdemlik a lehetőséget. Az első meccsen a bajnokcsapatból Vitális Milán, Csinger Márk, Zseljko Gavrics, Tóth Rajmund, Nadir Benbuali és Daniel Stefulj sem kezdhetett. Szinte gyerekeket kell játszatni, de így is versenyképesek vagyunk. Rossz érzés volt kikapni, mert nyerni szerettünk volna, azonban elfogadható eredmény született, a kezünkben a továbbjutás. Mindennap új csapatot rajzolok fel a taktikai ábrára, ám alkalmazkodni kell nekem és a játékosoknak is, hiszen mindenféle hangokat hallani a pályán kívül. Azért vagyunk még versenyben, mert remekül teljesítettek a srácok, ebből pedig előnyt kell kovácsolni. Százszázalékosan bízom a csapatban, amelyik csütörtök este kezd.”

Ahogy szerdai lapszámunkban elemeztük, jelentősen bővültek az ETO változtatási lehetőségei, és a kispadról is jóval tapasztaltabb futballisták szállhatnak be. A védelem szinte teljesen a bajnokcsapatot idézi, három belső védő esetén a rengeteg nagy találkozót megélt Leon Balogunhoz, illetve az elmúlt meccseken bizonyító Umathum Ádámhoz és Urblík Norberthez pedig bátran nyúlhat az edző. A középpályán Szép Márton és Décsy Ádám szerepeltetése kézenfekvő, jól teljesítenek a nagy nyomás ellenére, Zseljko Gavrics személyében pedig végre olyan támadója tért vissza Efraín Juáreznek, aki lövésekkel, kulcspasszokkal képes egy pillanat alatt a feje tetejére állítani egy mérkőzést. Elöl egy, kettő vagy három csatárral is rohamozhat az ETO, hiszen Nfansu Njie Viktor Djukanoviccsal jól együttműködik, míg Claudiu Bumba vagy Schön Szabolcs tapasztalata sokat érhet a pályán és a padon is, ahonnan Bánáti Kevin és Huszár Marcell ugyancsak minőségi frissítést jelenthet.

A Kisalföld az elmúlt két európai kupameccsen szerzett egyetlen gól miatt aggódott, a támadójátékkal kapcsolatban faggatta az ETO vezetőedzőjét.

„Az előző párharcban hét gólt szereztünk, a Nyíregyháza ellen is betaláltunk négyszer, tehát nem aggódom különösebben emiatt. A Riga valószínűleg vár majd az esélyre, türelmesen játszik, kontrákra rendezkedik be és a hibáinkat szeretné kihasználni. Az edző jól ismeri a klubot és a bajnokságunkat is, hiszen a DAC trénereként dolgozott. Támadófutballal készülünk, zavart szeretnénk okozni a védelmükben, de a nagyjából kilencvennyolc perc játékidő és talán kétszer tizenöt perc ráadás miatt a legfontosabb, hogy gólt ne kapjunk. A csapat azt teszi, amit a stábbal mondunk, már nagyon várom, hogy lássam a játékosokat a pályán. Szervezettnek, egységesnek kell lennünk, nincs kétségem afelől, hogy meglesznek a lehetőségeink, a párharc sorsa a mi kezünkben van.”

Miljan Krpicsé a csapatkapitányi karszalag
Miljan Krpics (Fotó: Kovács Péter)

A sajtótájékoztatón Efraín Juárez mellett a pályán és azon kívül is tekintélyt parancsoló arckifejezéssel járkáló, Vitális Milán távozása óta a csapatkapitányi karszalagot is viselő Miljan Krpics vett részt. A szerb akcentust szinte fel sem lehetett ismerni, olyan szép magyarsággal közölte, hogy angolul válaszol a kérdésekre, mert úgy a biztos: „Egyértelmű, hogy kemény mérkőzés vár ránk, hiszen már idegenben is láttuk, hogy jó játékosaival minőségi futballt játszik az ellenfél. Ezúttal azonban mi leszünk hazai pályán, a mi szabályaink szerint zajlik a visszavágó. A Nyíregyháza elleni négy nullás győzelemhez hasonló egységet, alázatot és elkötelezettséget várok el a csapattól, azzal jó eredményt fogunk elérni.”

Lapunk arról érdeklődött, hogy az Efraín Juárez által is említett viharos helyzetet, a sérüléseket, a csapattársakkal kapcsolatos átigazolási pletykákat hogyan kezeli csapatkapitányként: „Hadd kezdjem azzal, boldogsággal tölt el, hogy a klub lehetőséget adott a megtisztelő feladatra, s az ETO csapatkapitánya lehetek. Nem érzem, hogy játékosként vagy emberként megváltoztam volna, ugyanolyan vagyok a pályán, mint eddig. Mindegy, hogy ki megy el vagy ki érkezik, jó az atmoszféra az öltözőben, csakúgy, mint tavaly. Ez segített az akkori eredmények elérésében, és ezúttal is így lesz, ha sikerül a jó hangulatot »kivinnünk« a pályára is.”

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Főág
Augusztus 13., 20.30: ETO FC–Riga FC (lett) (Tv: Duna World)– élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–0 a Riga FC javára

 

 

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
48 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
7 órája

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:55

Hazatért, és bajnok lett – nagyinterjú Schön Szabolccsal

Képes Sport
2026.08.07. 09:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24

Korai öngól okozta az ETO vesztét, Győrben fordítani kell a Riga ellen

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:53

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Videók: öngóllal kapott ki az ETO; a Köbenhavn három gólig jutott Debrecenben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50