UEFA-kupa: szófiai vereség Prágában

2005.11.03. 22:15
Címkék
Az UEFA-kupa csoportkörének második fordulójában az A-csoportban bemutatkozott a cseh Slavia Praha együttese, amely nyitásként három pontot zsebelt be.
Stanislav Vlceket (Slavia Praha) ünneplik gólja után csapattársai. Ezzel lett az állás 2-1.
Reuters
Stanislav Vlceket (Slavia Praha) ünneplik gólja után csapattársai. Ezzel lett az állás 2-1.
Stanislav Vlceket (Slavia Praha) ünneplik gólja után csapattársai. Ezzel lett az állás 2-1.
Reuters
Stanislav Vlceket (Slavia Praha) ünneplik gólja után csapattársai. Ezzel lett az állás 2-1.

Ellenfele, a bolgár CSZKA Szófia nem állította megoldhatatlan feladat elé a hazaiakat. A vendégek az első fordulóban otthon a Hamburgtól kaptak ki, most pedig idegenben két góllal, jelenleg ők állnak a csoport ötödik, utolsó helyén.

Prágában a hazaiak gyorsan vezetést szereztek, de a vendégek erre még válaszolni tudtak. Nem úgy a folytatásban, előbb az első játékrészben ismét vezetéshez jutottak a csehek, majd a második félidő elején növelni tudták az előnyt.

A bolgárok szépítettek ugyan, de az első gólt jegyző Fort második aznapi találatával mintegy keretbe foglalta a mérkőzést és beállította a 4-2-s végeredményt.

UEFA-KUPA, CSOPORTMÉRKŐZÉS:

  • 2. FORDULÓ, A-CSOPORT:
  • Slavia Praha-CSZKA Szófia 4-2 (2-1)
  • G.: Fort (5., 75.), Vlcek (36.), Pitak (56.), ill. Gargorov (10.), Sakaliev (58.)

AZ ÁLLÁS:
1. Hamburg 2 2 - - 3-0 6 pont
2. Slavia Praha 1 1 - - 4-2 3 pont
3. Viking 2 1 - 1 1-2 3 pont
4. Monaco 1 - - 1 0-1 0 pont
5. CSZKA Szófia 2 - - 2 2-5 0 pont
Legfrissebb hírek

Folytatjuk!

Foci vb 2026
13 perce

VIDEÓK: pazar passz után vezetett Marokkó, de Vinícius villanásból egyenlített a vb-n

Foci vb 2026
21 perce

Döntetlen az állás 45 perc játék után

Foci vb 2026
28 perce

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
28 perce

Itt a válasz, Vinícius góljával egyenlítenek a brazilok!

Foci vb 2026
43 perce

Hoppá, vezet Marokkó!

Foci vb 2026
53 perce

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik