Sovány előnyt szerzett a Fehérvár

2006.07.13. 22:19
Címkék
Az FC Fehérvár 1-0 arányban győzött a kazah Kajrat Almati ellen az UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában. A piros-kékek a mezőnyben jobbak voltak ellenfelüknél, de helyzetük alig volt.
Dvéri Zsolt lecseréléséig a Fehérvár legjobbja volt
Dvéri Zsolt lecseréléséig a Fehérvár legjobbja volt
Dvéri Zsolt lecseréléséig a Fehérvár legjobbja volt
Dvéri Zsolt lecseréléséig a Fehérvár legjobbja volt
Azt előre tudni lehetett, hogy a jószerével ismeretlen kazah csapat nem lesz könnyű ellenfél, hiszen tavaly a Bajnokok Ligája selejtezőjében a szlovák Artmedia Bratislava is igencsak megszenvedett az Almatival.

Ehhez képest már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést Csertői Aurél együttese, Dvéri Zsolt látványos lövése után. Ettől azonban nem jöttek lendületbe a fehérváriak, akik bár mezőnyfölényben futballoztak, alig alakítottak ki helyzeteket. Az FC Fehérvár már jól ismert stabil védekezésére viszont most sem lehetett panasz, így aztán a kazahok szinte semmilyen veszélyt nem jelentettek Sebők Zsolt kapujára.

A második félidő fehérvári szempontból szerencsétlenül kezdődött, hiszen a játékmestert, Dvéri Zsoltot sérülés miatt néhány perc után le kellett cserélni. A középpályás kiválása meg is zavarta a hazai csapatot, így az Almati átvette a játék irányítását. Komoly helyzetbe azonban szerencsére nem kerültek a kazahok, a Kuttor vezette védelem egy-két távoli lövést és veszélyes beadást leszámítva tökéletesen zárt. A piros-kékek támadójátéka azonban távolról sem volt ennyire dicsérhető: a csatárok, Horváth Ferenc és Sitku Illés elvesztek valahol a kazah védelemben, de a lendület nélkül focizó középpályások sem nyújtottak nekik sok támogatást, így a játékrész első fehérvári helyzetére a 78. percig kellett várni.

Mivel azonban a vendégrohamok is eredménytelenek maradtak, Csertői Aurél együttesének sikerült megtartania sovány előnyét. A kazahsztáni visszavágó nem ígérkezik könnyűnek, de a Fehérvár idegenben is képes megbízható teljesítményre, így legalább egy csapatunknak még jó esélye van megérni a 2. fordulót az UEFA-kupában.

UEFA-KUPA-SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS

FC FEHÉRVÁR-KAJRAT ALMATI 1-0 (1-0)


Helyszín: Székesfehérvár
Nézőszám: 3000
Játékvezető: Emil Laursen (dán)
Asszisztensek: Bill René Hansen, Bo Abildgaard (dánok)
FC FEHÉRVÁR KAJRAT ALMATI
Sebők Zs. Bojcsenko
Csizmadia Abdulin
Kuttor Nurdavletov
Koller Likhobabenko
Vincze Z. Iriszmetov
Bozsics Kardovics
Dvéri Kadyrukolov
Schwarcz Szmakov
Farkas B. Karpenko
Horváth F. Vogomolov
Sitku Shorov
Vezetőedző: Vezetőedző:
Csertői Aurél Tacsmurad Agamuradov
Gólszerző(k): Dvéri (8.)
Csere: Abdulin helyett Artemov (17.), Dvéri h. Dajics (55.), Kadyrkolovo h. Urtabajev (63.), Horváth Ferenc h. Nagy Dániel (76.), Vogomolov helyett Aliev (82.), Sitku h. Lattenstein (91.)
Sárga lap: Artimov (88.), Koller (90.)
Legfrissebb hírek

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
5 perce

Tornádóveszély zavarta meg az angol válogatott napját

Foci vb 2026
20 perce

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpiros Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
32 perce

Drónok, kamerák, mikrofonok – így fest majd a játékvezető 2030-ban

Foci vb 2026
51 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
56 perce

„Most már tudja a világ, hol van Curacao” – büszke hazájára a tízszeres válogatott támadó

Foci vb 2026
1 órája

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: harmadik győzelmével az elődöntő küszöbén a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik