Simao Sabrosa duplázott, nyolc közé jutottak a portugálok is

K.E. K.E.K.E. K.E.
2007.03.16. 00:11
A portugál Benfica együttese csatlakozott nyolcadik csapatként az UEFA-negyeddöntő mezőnyéhez, miután a francia bajnokságban csak szenvedő PSG-t hazai pályán a visszavágón 3-1-re legyőzték. A párizsi első találkozón kisebb meglepetésre a PSG remek játékkal lepte meg a bajnoki forma alapján esélyesebbnek vélt ellenfelét, amely hiába szerzett vezetést, a vendégek részéről elég volt egy kisebb kihagyás a találkozón, hogy a franciák fordítani és győzni tudjanak.
Simao Sabrosa a két PSG elleni mérkőzésen három gólt szerzett
Simao Sabrosa a két PSG elleni mérkőzésen három gólt szerzett
Simao Sabrosa a két PSG elleni mérkőzésen három gólt szerzett
Simao Sabrosa a két PSG elleni mérkőzésen három gólt szerzett
Persze, egygólos előnnyel elutazni egy portugáliai visszavágóra nem életbiztosítás, így gondolhatták ezt a franciák is, akik rögtön a találkozó elején meglepték a házigazdákat néhány veszélyes helyzettel.

A vendéglátóknak több mint tíz percre volt szükségük, hogy magukhoz térjenek, akkor egy kapitális védelmi hibát kihasználva Simao Sabrosa került helyzetbe és a Benfica legjobb formában lévő játékosa a ziccert biztosan értékesítette.

Sőt, azt a Landreau kapusnak adott köténnyel még meg is fűszerezte.

Az elkövetkezendő percekben a Benfica annyi helyzete dolgozott és hagyott ki, amellyel akár az egész sorozatot megnyerhette volna.

A megzavarodott PSG mintha pályán sem lett volna, semmilyen ellenállást nem tanúsítottak. A 27. percben Petit okos, klasszisemeléssel adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek.

Hiba volt azonban azt gondolni, hogy eldőlt a mérkőzés és a továbbjutás, hiszen a gödörben lévő PSG portugál légiósa, az első mérkőzésen is gólt szerző Pauleta pazar csúsztatással vette be a hazai kaput, majd pár perccel később alig belsőzött a kapu mellé egy előreívelést.

A második félidőben a kissé tanácstalan és erejét vesztő hazaiaknak méltó ellenfele volt a figurát roppant kényelmesre vevő vendégek.

Amikor már a hosszabbításra is tartalékoltak az erőből a felek, Leo cselezte be magát a vendégek tizenhatoson belülre, ahol a nagy lendülettel érkező Mulumbu nemes egyszerűséggel beleszállt.

A közelben álló játékvezető határozottan a büntetőpontra mutatott, a vétkes rögtön megindult az öltöző irányába – meg is kapta második sárga lapját, így piros kártyáját -, a vendégek nem is nagyon reklamáltak.

Simao Sabrosa állt a büntetőpontra letett labda mögé, majd a jobb alsóba helyezett. A hosszabbítás perceiben elsősorban az indulatoké volt a főszerep, de azokat néhány sárgalappal sikerült megfékezni.

UEFA-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ:

VISSZAVÁGÓ:
Benfica – Paris SG 3-1 (Simao Sabrosa 12., 88. – a másodikat 11-esből, Petit 27., ill. Pauleta 32.)
(Tj. a Benfica 4-3-mal)
Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

A címvédő az élen, a két spanyol gigász a dobogón az NS BL-erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 11:24

US Open: Bondárék háromszettes meccsen búcsúztak női párosban

Tenisz
2026.09.07. 23:20