A Bayern München nem bírt hazai pályán a spanyol Getaféval

2008.04.03. 23:22
A Bayern München hazai pályán 65 percen keresztül vezetett a Getafe ellen, de végül mégsem tudták megnyerni a találkozót a hazaiak, mert az utolsó percben egyenlített a spanyol együttes.
Luca Toni (középen) az első félidőben gólt fejelt, de csapata nem tudott győzni
Fotó: Reuters
Luca Toni (középen) az első félidőben gólt fejelt, de csapata nem tudott győzni
Luca Toni (középen) az első félidőben gólt fejelt, de csapata nem tudott győzni
Fotó: Reuters
Luca Toni (középen) az első félidőben gólt fejelt, de csapata nem tudott győzni

A Bayern München nagy lendülettel kezdte a Getafe elleni mérkőzést. A tizedik percben Franck Ribery próbálkozását blokkolták a vendégek, majd a lepattanóból Lukas Podolski lőtt, de nem találta el a kaput.

A 25. percben Oscar Ustari védte Bastian Schweinsteiger lövését, majd egy perccel később Luca Toni góljával már vezetett a Bayern München. Az olasz csatár egy jobb oldali szöglet után fejelt a spanyolok hálójába.

A 32. percben Ribery cselezgetett a vendégek tizenhatosának előterébe, majd a kapu mellé lőtt.

Az első félidő jelentős részében meddő mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, de egy szögletet követően szinte helyzet nélkül egyenlített a Getafe. Pablo fejesét Kahnnak kellett bravúrral hárítania.

A második játékrészt nagyon kényelmesen kezdte a Bayern. A spanyolok átvették a játék irányítását és Casquero révén egy helyzetet is kihagytak. A Getafe középpályása Uche szólója után csavart néhány centivel a kapu mellé.

A folytatásban viszont alábbhagyott a vendégek lendülete, sőt a 70. perctől ismét a münchenieknek adódtak lehetőségei.

Egy kontra végén előbb Toni növelhette volna a hazai előnyt, majd az egész mezőny legaktívabb játékosa Ribery tört kapura. A francia el is fektette védőjét, de lendületett vesztett és már nem tudott lőni.

A slusszpoént Pablo Hernandez gólja jelenthette volna a 87. percben, de a Getafe csatára a 16-os vonaláról elvégzett szabadrúgást a kapu fölé csavarta.

Ami viszont nem ment a támadónak sikerült a védőnek. A csereként beállt Cosmin Contra a 90. percben egy jobb oldali akciót követően emelt Kahn kapujába.

A mérkőzés képe alapján a bajorok megérdemelték volna a győzelmet, de a második félidő fontos pillanataiban több helyzetet is kihagytak, és a meccs végére nagyon elkényelmesedtek ez pedig megbosszulta magát.

Ezek után Ottmar Hitzfeld csapatára nagyon nehéz visszavágó vár Spanyolországban.

UEFA-kupa


Helyszín: München
Nézőszám: 50000
Vezeti: Webb
Asszisztensek: Cann, Mullarkey (angolok)

A KEZDŐCSAPATOK
BAYERN MÜNCHEN GETAFE
Kahn Ustari
Lucio Abrante Mario
Lahm Signorino
Jansen Cortés
Van Bommel Tena
Zé Roberto Casquero
Schweinsteiger Albin
Demichelis Granero
Ribery Uche
Toni De la Red
Podolski Pablo
Vezetőedző: Ottmar Hitzfeld Vezetőedző:Michael Laudrup

Gólszerző(k): Toni (26.), ill. Contra (89.)
Csere: Toni h. Klose (79.), Jansen h. Lell (80.) ill. Uche h. Manu del Moral (67.), Casquero h. Celestini (73.), Garnero h. Contra (78.)
Sárga lap: Toni (5.) ill. Mario (4.), Tena (6.), Granero (33.)
Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
11 órája

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
20 órája

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Matthäus szerint Olise marad a Bayern Münchenben

Német labdarúgás
2026.07.18. 12:39

Olise a Real Madridban akar játszani

Foci vb 2026
2026.07.16. 13:36