Európa-liga: Dempsey szerint Gera bizonyította a klasszisát

Vágólapra másolva!
2010.03.19. 08:38
Története egyik legnagyobb győzelmét aratta csütörtök este a Fulham, amely hazai pályán 4–1-re elintézte a Juventust, így 5–4-es összesítéssel búcsúztatta az olasz csapatot, és bekerült az Európa-liga negyeddöntőjébe. A továbbjutást jelentő találatot az amerikai Clint Dempsey lőtte, aki azonban nem feledkezett meg a két gólt szerző Gera Zoltánról sem
„Kihasználtuk a helyzeteinket, ami nagyon fontos volt. Bobby (Zamora) ismét szerzett egy fantasztikus gólt, Zolly (Gera Zoltán) pedig két találatával, főleg a másodikkal, bizonyította a klasszisát. Én azt tettem, amit kellett, de az ő góljaik nélkül nem kerültem volna olyan helyzetbe” – nyilatkozta a mérkőzés után Dempsey, aki a 82. percben mértani pontossággal emelt Antonio Chimenti fölött a Juve kapujába, eldöntve ezzel a továbbjutást.
Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
15 órája

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
2025.08.24. 19:31

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 18:19
Ezek is érdekelhetik