Tokody: A szlovákok is minket tartanak esélyesnek

2010.07.03. 11:42
null
Tokody Tibor (balra) jól játszott Nyitrán (Fotó: Mirkó István)
Hihetnénk, az FC Nitra ráijesztett a Győrre, amikor kiegyenlített, óvatos első negyedóra után vezetést szerzett, ám a magyar csapat kapitánya, Tokody Tibor ezt cáfolja. Szerinte cseppet sem szeppentek meg, mert érezték, ők alkotják a jobb, az erősebb csapatot. Ennek megfelelően az idegenben elért döntetlen birtokában a visszavágótól győzelmet és továbbjutást vár.

– Hogyan lehet ennyire a semmiből gólt kapni?
– Balszerencsével. A szabadrúgást a szlovák játékos szabályosan eltörte, valakin irányt változtatott a labda, amely így került a gólszerző elé, aki közelről a hálóba lőhetett.

– A Győrre eddig nem voltak jellemzőek az ilyen „leventególok".
– Ez igaz, és remélem, nem is lesznek.

– Belülről is úgy tűnt, hogy a Győr a jobb csapat?
– Egyértelműen.

– Akkor is, amikor a Nyitra vezetett?
– Igen. Egyikünk sem esett pánikba, nem zavarodtunk meg, ahogy már említettem, a gólt a balszerencse számlájára írtuk, és mentünk előre az eredmény megfordításáért. Talán furcsa a hasonlat, de ez olyan volt, mint amikor a könnyűsúlyú bokszoló véletlenül eltalálja a nehézsúlyút, aki ettől nem roggyan meg, hiszen tudja, ő a jobb, és csak ő lehet a győztes.

– Mi lesz a visszavágón?
– Jobban futballozunk majd, mint Nyitrán. Az eredmény számunkra kedvezőbb, és a szlovákok is minket tartanak esélyesebbnek. De a labda gömbölyű, bár azt hiszem, az ellenfélnek nem lesz még egyszer ekkora szerencséje. Nincs vége a párharcnak, nagyon kell majd összpontosítanunk, de hazai pályán továbbjutást várok.

A TOKODY TIBORRAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Unai Emery hatodjára döntős, ötödször nyerhet az El-ben, de egész Európát uralják a spanyol vezetőedzők

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 14:18

Tóth Alex egyre közelebb a BL-álomhoz; Spanyolország nyerte a pluszhelyért vívott koefficienscsatát

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 13:16

„Ez volt a klub történetének egyik legmeghatározóbb tizenegyesgólja” – Buendía az Aston Villa döntőbe jutása után

Európa-liga
2026.05.08. 08:47

A Villa kiütötte a Forestet, és bejutott az Európa-liga isztambuli fináléjába

Európa-liga
2026.05.07. 22:58

Fordított emberelőnyben, a Bragát kiejtve El-döntős a Freiburg

Európa-liga
2026.05.07. 22:55
Ezek is érdekelhetik