El: Nem hiszem, hogy ilyen eredményt érdemeltünk - Quique Sánchez Flores

2010.09.16. 22:34
Címkék
Quique Sánchez Flores, az Atlético Madrid vezetőedzője úgy véli, hogy nem 1–0-s vereséget érdemelt csapata az Arisz elleni mai Európa-liga-mérkőzésen. A szakember elmondta, jól ismeri Héctor Cúper, az ellenfél edzőjének stílusát.

„Az Arisz kiválóan játszott, tudtuk már az elején is, hogy nehéz csoportba kerültünk. Nem hiszem, hogy ilyen eredményt érdemeltünk, de azért vannak kétségeim. Nem az idegenbeli környezet miatt buktunk el, hanem azért, mert nem tudtuk irányítani a mérkőzést. Héctor Cúpert már jól ismertem a spanyol bajnokságból, így nem lepett meg, hogy jól összerakta az együttesét. Az Arisznak van esélye a továbbjutásra, de a csoport többi tagjának is" – mondta Quique Sánchez Flores.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
10 perce

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
24 perce

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
34 perce

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
49 perce

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
56 perce

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
1 órája

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik