Herczeg: Jogtalan büntetővel kaptunk ki!

2010.10.01. 08:41
null
Herczeg András szerint jogtalan 11-essel kaptak ki Genovában (Fotó: Mirkó István, archív)
A DVSC labdarúgócsapatának klubmenedzsere, Herczeg András bosszúsan értékelt a Sampdoria elleni tegnapi El-meccset követően, ugyanis úgy gondolja, hogy a mutatott játék alapján nem érdemelt vereséget együttese, és a találkozót eldöntő 11-est sem érezte jogosnak. A hazaiakat irányító Domenico Di Carlo elismerte, a Loki alaposan megnehezítette a dolgukat.

„Kiszenvedtük a győzelmet – nyilatkozta a Sampdoria vezetőedzője, Domenico Di Carlo a DVSC 1–0-s felülmúlását követően.

„Tudtuk, hogy a Debrecen veszélyes kontrákra képes, erre fel voltunk készülve, s néha bizony túlságosan kivártunk, nem mentünk előre, nehogy leindítsanak bennünket. Annak viszont örülök, hogy csatáraink jól játszottak, főként pedig hogy Giampaolo Pazzini gólt lőtt, még ha tizenegyesből is. Volt tartásunk, de nem bizonyultunk elég kreatívnak. Borzalmas volt a pálya, persze nem akarom erre fogni" – fogalmazott az olasz szakvezető.

„Az egyetlen pozitívum, hogy két forduló után négy pontunk van az Európa-ligában. A Debrecen védelme jól zárt, hiába próbáltuk a széleken megbontani, nem nagyon ment. Én is láttam egy két játékosomon, hogy nehézkesebben mozog a megszokottnál. Remélem, gyorsan kipihenjük a meccset, vasárnap már bajnoki vár ránk" – tette hozzá Di Carlo.

„Méltó ellenfele voltunk a Sampdoriának – értékelte a találkozót a lefújást követően a DVSC klubmenedzsere, Herczeg András. – Fegyelmezetten és szervezetten játszottunk, megvoltak a helyzeteink, lövéseink – sajnálom, hogy a félidőben kényszerűségből kellett cserélnem. Lehet, sokan azt gondolják, hogy túlzott önbizalommal mondom, de a döntetlenre rászolgáltunk volna. Mentünk így is becsülettel előre, nem sokkal a vége előtt helyzetünk volt, átlövéssel próbálkoztunk. Ismét csapatként játszottunk, és ez biztató a jövőt illetően. Ebben a mérkőzésben több volt."

A mérkőzést eldöntő 11-esről a szakembernek igen határozott véleménye van.

„Nem volt az! Maradjunk annyiban, hogy érdekes volt a játékvezető működése. A labdarúgók is mondták, sőt a meccs után többen is hívtak, hogy ez bizony nem ért büntetőt. Az olasz csapat játékosa befeküdt Laczkó Zsolt ölébe."

A szakember azt is elmondta, nincs könnyű helyzetben, ugyanis Yannick és Szakály Péter is megsérült a találkozón.

A Sampdoria magyar válogatott középpályása, Koman Vladimir nem ért egyet Herczeg Andrással, véleménye szerint a Sampdoria megérdemelt győzelmet aratott.

SAMPDORIA–DEBRECENI VSC

 

 EMLÉKEZTETŐ
EURÓPA-LIGA, I-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SAMPDORIA (olasz)–DEBRECEN1–0 (Pazzini 18. – 11-esből)
Metaliszt Harkiv (ukrán)–PSV (holland) 0–2 (Dzsudzsák 27. – 11-esből, ill. Berg 30.)
 AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. PSV21103–1+2
4
2. Sampdoria 21102–1+1
4
3. Metaliszt Harkiv21015–2+3 3
4. Debrecen20020–6–6 0

Az El csütörtöki eredményeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
11 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
8 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
9 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
9 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
13 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
Tegnap, 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
Tegnap, 22:06

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
Tegnap, 20:52