Paks: Bohner két hónapra kidőlt, három társa is lemarad az El-meccsről

2011.06.29. 09:36
Bohner Rolandot, az MVM Paks huszonkét esztendős támadóját operálni kell, és legalább két hónapos kihagyás vár rá, így biztosan lemarad a csütörtöki Európa-liga-selejtezőről az UE Santa Coloma ellen. Kis Károly vezetőedző a Nemzeti Sportnak elmondta, a csatáron kívül még három játékos nem utazott el a találkozóra.

„Bohneren kívül Szabó János betegsége miatt nem tarthat velünk, Kovács Attila és Montvai Tibor pedig azért, mert műtét után lábadozik – mondta Kis Károly a Nemzeti Sportnak. – Egyébként köszönjük, jól vagyunk, és bízom benne, ugyanazt elmondhatom majd magunkról az andorrai mérkőzést követően is."

„A sorsolás óta tapasztalom, andorrai vetélytársunkat sokan hajlamosak kézlegyintéssel elintézni, de én nem várhatom, legfeljebb remélhetem, hogy könnyű dolgunk lesz. A felettébb optimistákhoz annyiban csatlakoznék, hogy elismerem, a párharc esélyesei mi vagyunk. A továbbjutás jogos kívánalom velünk szemben" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03
Ezek is érdekelhetik