El: Hittünk magunkban, ez eredményre vezetett - Rossi

2012.07.12. 22:36
Az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján a Budapest Honvéd hazai pályán 2–0-ra legyőzte az albán Flamurtarit, így 3–0-s összesítéssel továbbjutott a második körbe. Marco Rossi vezetőedző szerint megérdemelten.

„Az első félidőben jól játszottunk, a második már nyitottabb volt, de az eddigi legjobb teljesítményünket mutattuk a kezem alatt. Hittünk magunkban, a játékunkat játszottunk, és ez eredményre vezetett” – összegezte a mérkőzésen látottakat a találkozót közvetítő m2-nek Marco Rossi.

A Honvéd a következő fordulóban a sztárokat is felvonultató orosz Anzsi Mahacskalával néz farkasszemet.

„Nagyszerű csapat ellen játszunk majd, amely tele van kivételes labdarúgókkal, de a futball kiszámíthatatlan, így dolgoznunk kell és hinni benne, hogy az Anzsi ellen is lehet esélyünk” – tekintett a jövőbe a Honvéd vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
5 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
16 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
16 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
17 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
18 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
21 órája