– Ózdinak vagy székesfehérvárinak vallja magát?
– Mindkettőnek! – vágta rá Tóth Balázs. – Lassan harmincegy esztendeje, hogy Ózdon világra jöttem, ott is kezdtem el futballozni, sőt egészen ezerkilencszázkilencvennyolcig az Ózdi FC ifjú reménysége voltam. Tizenhat évesen azonban rádöbbentem, ha a gyermekkori álmaimat valóra akarom váltani, hiába köt minden a szülővárosomhoz, váltanom kell.
| A Genknél már tudják: nehéz lesz feltörni a Vidit | |
| Torghelle: Ha nem kapunk gólt, nagy baj már nem lehet |
– Már akkor nyugatra vágyott...
– Egészen pontosan Székesfehérvárra. Köztudott volt, hogy a Videotonnál kiváló utánpótlás-nevelés folyik, ezért a családi kupaktanács úgy határozott: Fehérvár megér egy próbát. Jobban mondva, próbajátékot – hála Istennek, megfeleltem. Nagy ugrás volt, de bejött, az ifjúsági B-csapatból indulva eljutottam a felnőttig, így az NB I-es szereplésről szőtt álmom teljesült is.
– Magyarországon kívül játszott Törökországban, Belgiumban és Hollandiában is. Melyik klub áll a legközelebb a szívéhez? Adhatok némi gondolkodási időt...
– Köszönöm, nem kell, mert ezen egy másodpercig sem kell töprengenem: a Videoton az első!
– A Videoton a Sporting és a Basel mellett a Genkkel találkozik az Európa-liga csoportkörben. Örült a belgáknak?
– A sorsolás előtt a feleségem még viccelődött azon, hogy ha egy mérkőzésre is, de visszatérhetek Genkbe. Éppen edzés után igyekeztem hazafelé, amikor a párom SMS-ben tudatta velem, hogy megkaptuk a korábbi csapatomat. Én ugyan azzal hívtam fel, hogy ne szórakozzon velem, kiderült, tényleg nem tréfál. S hogy örültem-e? Igen, persze. Szerettem Genkben futballozni, és azt hiszem, engem is szerettek. Erre utal az is, hogy a drukkerek jóvoltából két ezüstcipővel gazdagodtam, mivel kétszer is megválasztottak a szezon második legjobb labdarúgójának. Ráadásul csapatszinten is nagy sikerben volt részem: kétezer-kilencben elhódítottuk a Belga Kupát. A brüsszeli Olimpiai Stadion adott otthont a döntőnek, a város egyik fele a nézőtéren ült, a másik otthon feszengett. Mire hazaértünk, legalább tízezren tódultak az utcákra, óriási fieszta vette kezdetét. Szökőkutakból nincs hiány Genkben, szerintem a szurkolóink az összeset telenyomták a klub színeit idéző kék patronokkal.
– Csapatkapitányuk, Sándor György még az első selejtezőkör, a Slovan búcsúztatását követően nyilatkozott úgy, hogy csakis az Európa-liga-diadal lehet a céljuk. Azonos álláspontot képviselnek?
– Nem mi vagyunk a favoritok, úgy azonban nem vághatunk neki egy sorozatnak, hogy milyen szép lenne a második fordulóban kipottyanni. Itt vagyunk és győzni akarunk, tulajdonképpen ennyi a lényeg. A Slovan, a Gent és a Trabzonspor elleni továbbjutás kellő önbizalmat és tartást adott nekünk, minek következtében nem esélytelenül indulunk a csatába.
– Mi lehet a csúcs?
– Erre a kérdésre korai felelni, hiszen még mi sem látjuk az út végét. Az nyilvánvaló, hogy jó irányban haladunk, azt pedig remélem, hogy sokkal több van még előttünk, mint amennyi már mögöttünk. Bocsánat, ezt nem csupán remélem – biztos vagyok benne.
TÓTH BALÁZS A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN MEGJELENT INTERJÚBAN RÉSZLETESEN IS BESZÉL LÉGIÓS ÉVEIRŐL ÉS VOLT CSAPATÁRÓL, A GENKRŐL.
