El: A legrosszabb álmomban sem gondoltam volna - Sá Pinto

Vágólapra másolva!
2012.10.04. 22:22
A Videoton a labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában 3–0-ra legyőzte hazai pályán a Sportingot. Ricardo Sá Pinto, a vendégek vezetőedzője a találkozó után elmondta, megdöbbenten áll az eredmény előtt, ám vállalja a felelősséget.

„A legrosszabb álmomban sem gondoltam volna ezt – idézi Sá Pinto meccs utáni szavait az A Bola című portugál lap, amely tudósításának címében a Sporting magyarországi összeomlásaként számol be a találkozóról. – Motiváltak voltunk, és tényleg azért jöttünk ide, hogy nyerjünk, de nem sok mindent lehet mondani egy 3–0-s vereség után. Megdöbbentő módon kaptunk három gólt, és ezután már nagyon nehéz volt visszahozni a mérkőzést.”Sá Pinto meccs utáni szavait az A Bola című portugál lap, amely tudósításának címében a Sporting magyarországi összeomlásaként számol be a találkozóról. – Motiváltak voltunk, és tényleg azért jöttünk ide, hogy nyerjünk, de nem sok mindent lehet mondani egy 3–0-s vereség után. Megdöbbentő módon kaptunk három gólt, és ezután már nagyon nehéz volt visszahozni a mérkőzést.”

„Nem gondoltunk volna, hogy ez megtörténhet, és mégis. Az ellenfél csak várt a hibára az első tizenöt percben, aztán szerzett három gólt. Nagyon sok időnk volt még, hogy javítsunk, de az eredmény elbizonytalanította a csapatot. Mély szomorúságot érzek. Szörnyű ez az eredmény, és vállalom a felelősséget. A Sporting nem veszíthet ilyen módon” – mondta a portugál edző.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik