Videoton: Renato Neto számára különleges meccs következik

Vágólapra másolva!
2012.10.02. 08:40
Az Európa-liga csoportkörének második fordulójában csütörtökön Videoton–Sporting mérkőzést rendeznek. A fehérváriak brazil középpályása, Renato Neto különleges helyzetben van, hiszen az előző szezonban még a lisszaboniak színeiben lépett pályára a második számú európai kupasorozatban – írja a vidi.hu.

„Bevallom, különleges helyzetben vagyok, hiszen a Sportinghoz köt a szerződésem, vagyis a portugál csapat kölcsönjátékosaként küzdök minden erőmmel a Vidi sikeréért. Ilyenkor az emberben még erősebb a bizonyítási vágy, tehát a csütörtöki Európa-liga-meccs nem egy hétköznapi esemény lesz az életemben" – mondta Renato Neto a Videoton hivatalos honlapján.

„A Sporting nagy klub, tiszteletre méltó múlttal és eredményekkel, és kitűnő játékosokkal, akik nagyszerű produkciókra képesek. Nem hiszem, hogy lenne gyenge pontjuk. Ugyanakkor ha tudjuk azt a játékot és teljesítményt nyújtani, amire képesek vagyunk, van esélyünk még egy ilyen nagy nevű csapat ellen is. Természetesen figyelemmel követem a portugál bajnokságot is: szerintem csütörtöki ellenfelünk egyáltalán nem nyújt rossz teljesítményt, de a jó játék egyelőre még nem mutatkozik meg az eredményekben. Biztos vagyok benne, hogy ez hamar megváltozik" – folytatta a brazil középpályás.

A 21 esztendős futballista visszaemlékezett a tavaszi Sporting–Manchester City Európa-liga-párharcra is.

„Ha egy focista egy olyan csapat ellen léphet pályára, mint a Manchester City, az örök élmény marad számára. Karrierem meghatározó állomása az a párharc. Az első találkozón 1–0-ra győztünk, és bár a visszavágón kikaptunk, összesítésben továbbjutottunk" – zárta szavait Neto.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
14 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik