Európa-liga: Nem verhetetlen az ellenfelünk - Rossi

2013.06.24. 16:26
Marco Rossi, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd vezetőedzője egyelőre nem sokat tud a Cselik Niksicsről, amellyel a kispestiek a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában találkoznak. Az olasz tréner ugyanakkor bízik a továbbjutásban.

„Igazából nem tudunk semmit az ellenfelünkről. A következő napok feladata lesz, hogy minden lehetséges információt begyűjtsünk a Cselik Niksicsről. Azt már tudjuk, hogy tavaly az ukrán Metalurh Doneck ellen búcsúzott a kupából. Azt elmondhatjuk, hogy a lehetőségek közül nem a leggyengébb csapatot kaptuk. Soha nem könnyű játszani egy szerb vagy montenegrói mentalitású együttes ellen" – nyilatkozta a honvedfc.hu-nak Marco Rossi.

„Igazából nem lehet megmondani, hogy melyik a jobb. Ez a sorsolás jó is lehet, hiszen nem verhetetlen az ellenfelünk. Ha száz százalékot tudunk játszani, akkor képesek vagyunk arra, hogy megverjük őket, és akkor teljesen mindegy, hol kezdünk. Tavaly például idegenben kezdtünk, és jó eredményt értünk el Oroszországban az Anzsi ellen, hiszen egygólos hátrányból fogadtuk őket. A visszavágó aztán mégsem úgy sikerült, ahogy gondoltuk, mert kikaptunk négy nullra" – tette hozzá az olasz tréner.Marco Rossi.

„Igazából nem lehet megmondani, hogy melyik a jobb. Ez a sorsolás jó is lehet, hiszen nem verhetetlen az ellenfelünk. Ha száz százalékot tudunk játszani, akkor képesek vagyunk arra, hogy megverjük őket, és akkor teljesen mindegy, hol kezdünk. Tavaly például idegenben kezdtünk, és jó eredményt értünk el Oroszországban az Anzsi ellen, hiszen egygólos hátrányból fogadtuk őket. A visszavágó aztán mégsem úgy sikerült, ahogy gondoltuk, mert kikaptunk négy nullra" – tette hozzá az olasz tréner.

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
6 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
7 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
10 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
21 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
22 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
23 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
Tegnap, 17:58

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
Tegnap, 7:11