El: Többet kellett volna támadnunk, játszanunk - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.17. 22:58
Az Európa-liga-selejtező 2. körében egygólos vereséget szenvedett a Ferencváros a HNK Rijeka otthonában. Az FTC vezetőedzője, Thomas Doll szerint védekezésben elfogadható teljesítményt nyújtott a csapata, kár, hogy egy mérkőzés támadásból is áll.

„Nagyon jó csapat ellen léptünk ma pályára. Védekezésben elfogadható teljesítményt nyújtottunk, a probléma azonban az, hogy egy mérkőzés nemcsak ebből, hanem támadásból is áll. Ebben pedig nagyon keveset nyújtottunk. Nem jó arányban tartottuk meg a labdákat, amikor pedig mi irányíthattunk volna, túl sok volt a felesleges labdajáratás. A tempó egyértelműen magasabb volt, mint a magyar bajnokságban. Sajnos a begyakorolt kombinációink közül sem láthattam sokat. Gratulálunk az ellenfélnek, mert sokkal jobban játszott, mint mi. Játékosaim jól küzdöttek, betartották a taktikát, de többet kellett volna támadniuk és játszaniuk" – nyilatkozta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu-nak. Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
Tegnap, 13:20

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
Tegnap, 9:30

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.02. 15:35

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
2026.09.02. 11:20

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 09:53

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

A Fradinak az idei a legjobb selejtezős mérlege, az ETO nem élt a „három élet” lehetőségével

Európa-liga
2026.08.28. 17:40