El: Kondás szerint a Young Boys ugyanolyan erős, mint volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.08. 14:39
Kondás Elemér, a DVSC-Teva labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a svájci Young Boys ugyanolyan erős ellenfél, mint 2008-ban, amikor simán búcsúztatta a debrecenieket az európai kupaporondról. A két csapat most az El-selejtező rájátszásában csap össze, cél a főtábla.

„Eleve nagyon nehéz csoportban voltunk, rendkívül erős lehetséges ellenfelekkel. Közülük talán a Young Boys a többiek mögött van, de ettől még kemény ellenfélnek számít. Legutóbb kettős győzelemmel jutottak túl a ciprusi Ermiszen, két éve pedig az El-csoportba kerültek, ahol ugyanannyi pontot gyűjtöttek, mint az első két helyen végzett Liverpool és az Anzsi, csak a rosszabb gólkülönbségük miatt nem jutottak tovább. Igyekszünk alaposan feltérképezni őket, annyit már most tudunk, hogy több légióst alkalmaznak, és a keretükben van svéd, szerb és svájci válogatott. Megtekintettem természetesen annak idején a DVSC elleni mindkét meccsüket, akkor is látszott, milyen erőt képviselnek. Bár azóta mindkét csapat kerete jelentősen kicserélődött, de ettől még a Young Boys ugyanolyan erős, mint akkor volt” – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Kondás Elemér. Kondás Elemér.

 

Legfrissebb hírek

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
47 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
5 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
7 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
7 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
9 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
16 órája