El: „Megmutattuk Budapesten, hogy a Vojvodina a jobb”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.08. 10:39
Az MTK Európa-liga-ellenfelének vezetőedzője, Zlatomir Zagorcsics nem számít könnyű visszavágóra a Szusza-stadionban kialakult 0–0-s első mérkőzést követően, de biztos benne, hogy hazai pályán már feltörik a magyar reteszt. Az együttes támadó középpályása, Alekszandar Palocsevics pedig arról beszélt a klub honlapjának, hogy az első felvonáson megmutatták, hogy az övék a jobb csapat, a visszavágón ezt megerősítenék, és továbbjutnának.

„Nem számítunk könnyű visszavágóra, de készen állunk felelni a kihívásra. Az Újpest pályáján eleinte gondunk volt Torghellével, de utána idejében semlegesíteni tudtuk. A második félidőben mutatott játék valódi mérföldkövet jelentett a párharcban. Kicsit sajnálom, hogy Magyarországon nem váltottuk gólra lehetőségeinket, de meggyőződésem, hogy ezúttal ez is sikerül majd” – vélekedett az együttes trénere, Zlatomir Zagorcsics, majd felhívást intézett a szurkolókhoz.Zlatomir Zagorcsics, majd felhívást intézett a szurkolókhoz.

„Kérem az újvidéki embereket, hogy amennyien csak tudnak, jöjjenek ki a stadionba, és hatalmas buzdítással segítsék a csapatunkat. A Vojvodina mezét viselő srácok teljes mértékben megérdemlik a támogatást” – tette hozzá a korábbi 23-szoros bolgár válogatott futballista.

A hazai szurkolók kedvét az is meghozhatja, hogy Zoran Scsepanovics, az újvidéki klub elnöke ingyenessé tette a belépést a csütörtöki mérkőzésre.

„A budapesti első mérkőzésen megmutattuk, hogy a mi csapatunk a jobb, az a vágyunk, hogy a visszavágón ezt megerősítsük, és bejussunk a második fordulóba. Edzésen azt gyakoroljuk, hogyan tudjuk megállítani az MTK játékosait és rájuk erőltetni az akaratunkat, ezek segíthetnek hozzá minket céljaink eléréséhez” – mondta ezt már Alekszandar Palocsevics, a Vojvodina tízese.

A vajdaságiak beszámolója szerint az MTK szerda kora délután érkezik meg Újvidékre, a kék-fehérek 19 órától edzenek a Karadjordje Stadionban, ezt megelőzően pedig sajtófélórát tartanak.

Legfrissebb hírek

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

A Fradinak az idei a legjobb selejtezős mérlege, az ETO nem élt a „három élet” lehetőségével

Európa-liga
2026.08.28. 17:40

A Juventust fogadja, a Milanhoz és a Celtichez látogat a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában

Európa-liga
2026.08.28. 13:31

Vörös török fejek, piros lapok, zöld-fehér gólok – El-főtáblás a Fradi!; Németh András: Újra fontos játékosnak érzem magam

E-újság
2026.08.28. 00:35

Lemondott a Trabzonspor vezetőedzője az FTC elleni vereség után

Európa-liga
2026.08.28. 00:10

Topligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.27. 22:52

Négygólos FTC-gála! A zöld-fehérek búcsúztatták Szalahékat, és bejutottak az El ligaszakaszába

Európa-liga
2026.08.27. 22:23