El: az FTC önmérsékletet kér a szurkolóitól

MTI MTIMTI MTI
2015.07.08. 10:11
A Ferencváros arra kéri szurkolóit, hogy a további büntetések elkerülése érdekében a csütörtöki, zárt kapus labdarúgó Európa-liga-selejtezõ idején ne mutassanak „semmilyen aktivitást” az Üllői úti stadion 250 méteres körzetében.

Az FTC-nek a Rijeka elleni tavalyi El-összecsapáson történt rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt kell a holland Go Ahead Eagles elleni visszavágót üres lelátók előtt lejátszania, s a zöld-fehér klub vezetői szeretnék elkerülni az újabb szankciókat.

„Arra kérünk minden igaz fradistát, hogy a 2015. július 9-én, csütörtök este sorra kerülő Európa-liga-visszavágó időpontjában, valamint az azt megelőző és követő órákban a stadiontól számított 250 méteres körön belül semmilyen aktivitást ne mutasson” – áll a klub szerdai közleményében, melyben a csapat vezetői felhívják a figyelmet: tisztában vannak azzal, hogy a legtöbb szurkoló segíteni akar a stadionba behallatszó buzdítással, ám az európai szövetség akkor is büntethet, ha a lelátók üresek, de a stadion környezetében a mérkőzés előtt, alatt vagy után bármilyen, akár a legkisebb rendbontás is történik.

„Amennyiben pedig az európai szövetség újra rasszista, kirekesztő, politikai vagy más népeket,nemzeteket, felekezeteket sértő megnyilvánulásokat, náci vagy ahhoz hasonló karlendítést tapasztal, akkor a következő büntetési tétel minimum 2 zárt kapus mérkőzés és akár több 100 ezer eurós bírság, illetőleg a mérkőzés végeredménye holland ellenfelünk javára történő megállapítása, de a büntetés lehet az Európa-liga-sorozatból történő kizárás is” – olvasható a közleményben.

A Ferencváros a múlt héten 1–1-es döntetlent játszott a legutóbbi szezonban az élvonalból kieső holland csapattal az El-selejtező 1. fordulójában, így kedvező helyzetbál várja a csütörtök 20.30 órakor kezdődő találkozót.

Legfrissebb hírek

Lisztes a levegőben, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
19 perce

A második félidő elején megszerezte a vezetést az FTC – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
25 perce

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
1 órája

Kizárólag a fiatalszabály miatt került be a kapuba Radnóti a Ferencváros Európa-liga-meccsén

Európa-liga
1 órája

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
2 órája

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
12 órája

Európa-liga: a plzeniek jól ismerik a Ferencvárost

Európa-liga
Tegnap, 19:00

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére

Európa-liga
Tegnap, 18:15