El: Biztos, hogy a visszavágón jobbak leszünk – Gera

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.16. 22:53
A Ferencváros labdarúgócsapata 1–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a bosnyák Zeljeznicartól az Európa-liga második selejtezőkörében. Thomas Doll, az FTC vezetőedzője mérges a hajrában kapott gól miatt. Gera Zoltán, a zöld-fehérek középpályása szerint a visszavágón jobban fognak teljesíteni.

„Kihagytuk az első félidőben a lehetőségeket, a második elején passzívak, a vége felé talán jobbak voltunk. Az ellenfél a hajrában a semmiből talált egy gólt. A mérkőzés képe alapján jobb lett volna nekünk a gól nélküli döntetlen. Nincs semmi veszve, képesek vagyunk idegenben betalálni. Biztos vagyok benne, hogy a visszavágón jobban fogunk játszani. Nem tudtuk hozni a saját játékunkat, ezen változtatni kell” – mondta Gera Zoltán, a Ferencváros középpályása.Gera Zoltán, a Ferencváros középpályása.

„A nemzetközi porondon ki kell használni azt a kevés helyzetet, amit megteremtesz magadnak – nyilatkozta a lefújás után Thomas Doll, az FTC vezetőedzője. – Mérges vagyok, mert az ellenfélnek alig engedtük lehetőséget, erre a végén kapunk egy gólt. Pedig a játékosok jól küzdöttek. Nem okoz gondot, hogy önbizalmat kell önteni a csapatba. A bosnyákok itt ünnepelnek a mi stadionunkban, nekünk van még kilencven percünk bizonyítani. Nem szabad elfelejteni, hogy erős csapat ellen léptünk pályára, más volt az iram, mint a magyar bajnokságban. Jól teljesítettünk, csak a helyzeteinket nem használtuk ki.”

„Rendkívül elégedett vagyok, különösen az eredménnyel. Mindkét csapat jól játszott. Arra készültünk, hogy a Fradi próbál nyomást gyakorolni ránk, ezért minden labdáért nagyon meg kell küzdeni, és ezt meg is tettük, ez nagyon fontos volt. Azonban szeretném hangsúlyozni, ez még csak az első felvonás volt, lesz egy visszavágó is" – nyilatkozta Almir Memic, a Zeljeznicar trénere.

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
5 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
17 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
17 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
Tegnap, 9:45

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29